BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: A Mol és az OTP lehet a húzóerő

A pozitív nemzetközi befektetői hangulat jótékony hatással lehet a magyar részvénypiacra is, Budapesten is jó hangulatban indulhat a kereskedés pénteken - közölték az MTI-vel a kereskedők.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője kifejtette: továbbra is pozitív a nemzetközi befektetői hangulat, amely a hazai részvénypiacra is jótékony hatással lehet. 

A Mol és az OTP lehet a húzóerő a következő napokban is, az olajpapír esetében 18.200-18.300 forint között, míg a bankpapírnál 3.750 forintnál húzódik ellenállási szint, mely megállíthatja az emelkedést - közölte. 

Úgy vélekedett, hogy érdemes "fél szemmel" a Magyar Telekomra is figyelni, 530 forint áttörése esetén emelkedés indulhat a távközlési vállalat árfolyamában. 

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a világ határozott "hegymenetbe" váltott, amiből Magyarországon két instrumentum kimarad: az OTP és a forint. Ugyanakkor - hívta fel a figyelmet -, ha a világban elég sokáig kitart a jókedv, akkor ezekben is lehetnek olyan napok, amikor gyors emelkedést látni. Hozzátette: talán a pénteki még nem lesz ilyen, bár alapvetően jó hangulatú lehet a nyitás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 663,32 pontos, 3,82 százalékos emelkedéssel, 18.027,95 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 20,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest, a Mol és az OTP kiemelkedően teljesített. 

A Mol 1.000 forinttal, 5,95 százalékkal 17.805 forintra erősödött, 4,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 211 forinttal, 6,14 százalékkal 3.650 forintra nőtt, a forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,38 százalékkal 525 forintra emelkedett, forgalma 1,7 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 355 forinttal, 1,01 százalékkal 35.650 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 368,9 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 115,4 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,08 százalékkal 18.615 forintra erősödött.

A BUMIX 1.390,16 ponton zárt csütörtökön, ez 12,74 pontos, 0,92 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.