BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: Még nagyon bizonytalan a piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104,14 pontos, 0,63 százalékos emelkedéssel, 16.556,94 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője közölte: a hétfői esés korrekciója volt kedden a BÉT-en. Délelőtt még bizonytalanság uralkodott a befektetők körében, az olasz és spanyol kötvényhozamok ismételt emelkedése miatt. A délutáni kedvező amerikai makrogazdasági adatok azonban "előcsalogatták" a vásárlókat is, így a fejlett európai piacokat felül tudta teljesíteni a BUX. A következő napokban is bizonytalan kereskedésre lehet számítani, egyelőre nem látni határozott irányt, az árfolyamok "csapkodnak", és érzékenyebbek a negatív hírekre - jegyezte meg.

A Mol 50 forinttal, 0,30 százalékkal 16.900 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 50 forinttal, 1,76 százalékkal 2.885 forintra nőtt, forgalmuk 10,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 500 forintra csökkent, forgalma 345,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 90 forinttal, 0,25 százalékkal 36.200 forintra esett, a részvények forgalma 327,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 45,9 millió forintos forgalom mellett 490 forinttal, 2,66 százalékkal 18.890 forintra emelkedett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.