BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot esett az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,29 pontos, 2,10 százalékos csökkenéssel, 17.372,45 ponton zárt kedden

A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és OTP gyengült, a Magyar Telekomnak nem változott az árfolyama, a Richter pedig erősödött az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta: az előző napi emelkedés után kedden ismét negatív korrekció volt a fejlődő régió tőzsdéin, miközben a fejlett piaci indexek elhanyagolható mértékű csökkenést mutattak. A hazai piacon az OTP és a Mol szenvedett el komoly esést, azonban fontos technikai szint egyik részvény esetében sem sérült, a bankpapír esetében 3.200 forintnál, míg a Molnál 17.500 forintnál húzódik fontos támasz. 

Az elemző szerint a nemzetközi befektetői hangulat továbbra sem rossz, így a következő időszakban folytatódhat az emelkedés, azonban hektikus maradhat a piac, és a keddihez hasonló mértékű negatív korrekciókra sajnos számítani kell.

 A Mol árfolyama 700 forinttal, 3,74 százalékkal 18.000 forintra csökkent, 3,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 117 forinttal, 3,45 százalékkal 3.270 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 522 forintot ért záráskor, forgalma 530,7 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 285 forinttal, 0,84 százalékkal 34.390 forintra erősödött, a részvények forgalma 443,0 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 52,millió forintos forgalom mellett 300 forinttal, 1,60 százalékkal 18.400 forintra gyengült.

A BUMIX 1.365,07 ponton zárt kedden, ez 6,46 pontos, 0,47 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.