BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érvényes lett a mondás: Adj a pletykára és vegyél a hírre

„Érvényes lett a mondás. Adj a pletykára vagy félelemre, és vegyél a hírre!” – írják elemzésükben az Erste Befektetési Zrt. elemzői.

Pedig Görögországban úgy tűnik, hogy nagy a baj. Az Új Demokrácia pártja visszaadta az elnöknek a kormányalakítási megbízást. Most jönnek a radikálisok, a radikális baloldal, és nagy valószínűséggel ők sem fognak tudni kormányt alakítani.

Ez lökést adhat a nagykoalíció kialakítását célzó próbálkozásoknak. Ha pedig az sem megy, akkor új választások lesznek. Annak kimenetele pedig eléggé bizonytalan. Mindenesetre annak valószínűsége, hogy a görögök kilépjenek az EMU-ból még mindig kisebb, mint 50 százalék, vélekednek a közgazdászok.

A piacok nagyjából ezt is árazták. A kezdeti esést követően gyors emelkedésbe kezdett például a DAX index. Az amerikai indexek meg szinte tudomást sem vettek az európai eseményekről. Technikailag pedig pont úgy néznek ki, legalábbis a dinamikus indikátorok alapján, hogy fölfelé akarnak menni – írják.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A negatív oldalon nyitottak tegnap a vezető tengerentúli indexek, a nap folyamán azonban a veszteség nagy részét ledogozták a piacok, a zárás előtti órákban viszont újra lefelé fordultak (Dow   -0,23 százalék, Nasdaq 0,05 százalék, S&P500 0,04 százalék).

- Az európai piacok is mínuszban kezdték a kereskedést, a görög választások eredménye nem okozott sokáig hangulatromlást a tőzsdéken, napon belül nagyot emelkedtek az indexek (CAC40 1,65 százalék, DAX 0,12 százalék).

- Az AIG biztosító 5 milliárd dollár értékű részvényeit értékesíti az amerikai pénzügyminisztérium. A 2008-as válság során vásárolt be az állam a biztosítóóriás részvényeiből, most 164 millió részvényt értékesít 30,5 dolláros árfolyamon. Az államnak azonban továbbra is 63 százalékos a részesedése van a vállalatban. A részvénycsomagból 2 milliárd dollárnyit az AIG vásárol meg.

Olaj, arany:

- Eseménytelenül telt a tegnapi kereskedés az arany piacán, egy meglehetősen szűk sávban mozgott az árfolyam, 1.632-1.638 dollár között. A reggeli órákban is folytatódik az oldalazás, hamarosan nagyobb elmozdulásra számíthatunk.

- A kőolaj árfolyama nagy zuhanással indította a tegnapi kereskedést. A 200 napos mozgóátlag alatt, a 95,4 dolláros három hónapos lokális mélypontról fordult pozitív irányba a kurzus, majd zárásra 97,9 dollárig kapaszkodott vissza. Nagy alsó kanóccal fordult a 200 napos mozgóátlagról a kurzus, amennyiben a mai napon megerősítést kapunk, akkor nagyobb pozitív korrekció indulhat.

Távol-Kelet:

- Vegyes a hangulat az ázsiai piacokon, de többségében pluszban vannak a mutatók (Nikkei 0,69 százalék, Hang Seng 0,08 százalék, Shanghai -0,1 százalék).

- Fontosabb makroadatok nem láttak napvilágot, leginkább korrekciónak tűnik a hajnali kereskedés a tegnapi nagy mínuszok után. A legjobban teljesítő papírok: Honda (2,2 százalék), Nissan (2,1 százalék), Toshiba (2,3 százalék).

Devizák:

- A dollár az 1,3-as támaszt napon belül letörte, és 1,295-ig esett az árfolyam, ahonnan irányt váltott, és zárásra 1,305-ig emelkedett az árfolyam. Az 1,3-as támasz nem sérült, ezért rövidtávon gyengülhet a dollár az euróval szemben. Az 1,328-as lokális tetőt tesztelheti vissza az árfolyam.

- A forint enyhe gyengüléssel zárta a tegnapi kereskedést, két nap után kifulladt a korrekció. Rövidtávon azonban tovább gyengülhet a forint az euróval szemben.

Határidős piacok: Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Tegnap a Bloombergen tévesen az jelent meg, hogy az OTP szlovák leánycége 970 millió forintos nyereséget ért el. Az OTP befektetői kapcsolattartója megerősítette, hogy az adat téves. Az OTP Banka Slovensko 2012. I. negyedévében 870.000 eurós (mintegy 260 millió forintos) eredményt ért el, ami éves szinten 68 százalékos növekedést jelent. Tavaly egész évben 1,1 millió euró volt a profit. A szlovák cég az OTP csoport egyik legkisebb bankja.

- A PannErgy 2012. május 7-én 1.500 darab saját részvényt vásárolt 627 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.185.429 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,13 százaléka.

Gazdasági hírek

- A költségvetési áprilisi többlete 289,3 milliárd forint volt. Bár a pontos adatok nem ismertek, de úgy gondoljuk, hogy az ÁFA visszafizetés határidejének 30-ról 75 napra történő módosítása magyarázatot adhat rá, így átmenetileg javíthatja a büdzsét. Négy hónap után az éves hiánycél 40 százalékánál járunk, de még ezután várhatóak a hiány szint alatt tarására irányuló lépések.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.