A kora reggeli órákban az euró a 295,00-297,60 forintos sávban mozgott. Kereskedők szerint a befektetők menekülnek a feltörekvő piaci devizákból, ám a forint a többinél jelentősebben gyengült. Ennek oka egyebek mellett a vártnál rosszabb első negyedéves gazdasági teljesítmény, amelyet kedden publikált a KSH. Szerepe van annak is, hogy bár már kedden is gyengültek a feltörekvő országok devizái, a forint akkor viszonylag jól teljesített. Egyes szakértői vélemények szerint most lenne szükség igazán a Nemzetközi Valutalaalap (IMF) "védőhálójára".
Az általános rossz hangulatot a görög belpolitikai válsággal magyarázták a szakértők, a befektetők ugyanis aggódnak, hogy Görögország kiléphet az euróövezetből, ami megjósolhatatlan következményekkel járhat a térségre nézve. Egyes vélemények szerint azonban ez inkább csak szikra volt.
Csak a görög "helyzet enyhülése hozhat fordulatot" – vélekednek a Raiffeisen Bank közgazdászai.
A dollár árfolyama szerdán délelőtt 234,15 forint míg előző délután 229,49 forint volt. A svájci frank 247,40 forint a kedd délutáni 244,31 forint után, a japán jen szerdán délelőtt 2,9115 forint volt a kedd délutáni 2,8648 forintot követően. Az euró 1,2690 dollár délelőtt az 1,2870 dollár után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.