A hét elején még kitartott a részvénypiacokon a jókedv, amelyet a megelőző heti EU-csúcs váltott ki, azonban a hét közepétől már inkább a profitkivétek domináltak. A nyereségek lefölözésére késztette a befektetőket egyebek közt a piaci várakozásoknak megfelelő jegybanki gazdaságösztönző intézkedések csütörtöki bejelentése: az Európai Központi Bank kamatot csökkentett, a Bank of England pedig bővítette mennyiségi monetáris enyhítő programjának keretösszegét.
Itthon a parlament elfogadta pénteken a jegybanktörvény új változatát, amelynek tervezetéről már előzetesen pozitívan nyilatkozott az IMF és az EKB is. Ezzel a technikainak nevezhető akadályok elhárultak a nemzetközi hitelkeretről való tárgyalások elől. A törvény elfogadása után pár órával Brüsszelben bejelentették, hogy július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap tárgyalóküldöttsége, ezt követően hamarosan megkezdődhetnek a hiteltárgyalások Magyarországgal.
Piaci elemzők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy továbbra is kérdéses, milyen gyorsan születhet meg a megállapodás, illetve hogy gazdaságpolitikai kérdésekben milyen ellentétek merülnek még fel a tárgyalások során. Bizonytalanságot okozhatnak egyebek közt a napokban bejelentett intézkedések, például a tranzakciós adó kiterjesztése a jegybankra és a Magyar Államkincstárra, továbbá a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi csomag.
A BÉT részvényindexe, a BUX a múlt héten 1,41 százalékkal, 245 ponttal csökkent, 17.096,31 ponton zárt pénteken. A heti forgalom 31,8 milliárd forint volt, tovább csökkent az előző heti 40,4 milliárdhoz képest. A vezető részvények árfolyama - az erősödő Egist leszámítva - mérséklődött.
Az OTP egy hét alatt 30 forinttal, 0,84 százalékkal gyengült, 3.540 forinton zárt pénteken. A Mol részvények ára 1,23 százalékkal, 200 forinttal csökkent 16.100 forintra. A Magyar Telekom volt a hét vesztese, a távközlési részvény árfolyama 2,48 százalékkal, 11 forinttal 433 forintra esett. A Richter 700 forinttal, 1,88 százalékkal gyengült, 36.500 forinton zárt a hét utolsó kereskedési napján. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis viszont 3,11 százalékkal, 455 forinttal drágult, és 15.105 forinton fejezte be a hetet.
A kis és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 19 ponttal, 1,85 százalékkal, 1.026,95 pontra csökkent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.