BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megújulhat a Petőfi Csarnok

Beszáll a Széchenyi Tőke­befektetési Alap a Városligetben lévő Petőfi Csarnok felújításába, így végre méltó formában, megfelelő műszaki-szolgáltatási színvonalon folytathatja működését a mára erősen lepusztult, kultikus szabadidő-központ.

Igencsak megérett a felújításra az immár 27. évébe lépő városligeti Petőfi Csarnok (Pecsa), erre most végre lehetőség nyílik. A szükséges felújítási beruházás harmadát a Széchenyi Tőkebefektetési Alap befektetése fedezi.

A Petőfi Csarnok tavaly nyárig viszonylag zavartalanul működött, akkor a főváros úgy döntött: végelszámolással megszünteti a házat üzemeltető nonprofit társaságot. A lé­pés mögött elsősorban anyagi okok álltak, úgy látták a fővárosnál, hogy a létesítmény működtetését már nem tudják tovább finanszírozni. Az ingatlan hasznosítására nyilvános pályázatot írtak ki, melyben fontos feltételként jelölték meg a közművelődési funkció megőrzését. A kiírás szerint a nyertesnek vállalnia kell könnyűzenei koncertek és klubok, népzenei találkozók, családi és gyermekprogramok, sportrendezvények szervezését.

A nyertes végül az épületben lévő éttermet üzemeltető Cortina Service Kft. lett. A cég a pályázatában egyebek között azt is vállalta, hogy még az első öt évben mintegy 310 millió forintért felújítja az épületet. Ez év júniusában vált a társaság egyhatodának tulajdonosává a Széchenyi Tőkebefektetési Alap, mely most megfelelő mértékű tőke befektetésével segíti a beruházás megvalósulását.

A Pecsa átfogó megújulása már az idén megkezdődött, az ütemtervnek megfelelően – a többi között – felújították a ka­zánházat, és fűtéskorszerűsítésen esett át a nagyterem. Megújulnak a művészöltözők, illetve a szabadtéri rész, és az üzemeltető modern beléptető rendszert is kialakít. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a létesítmény a főváros valódi multikulturális rendezvény- és szórakoztató központjává váljék.

„A Cortina mellett két szempont döntött: egyfelől megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkeznek, másrészt pedig üzleti tervüket megalapozottnak ítéltük” – közölte Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatóságának elnöke. A döntés meghozatalát az is segítette, hogy a Cortina Service több mint 7 éve van jelen a rendezvényszervezésben és szórakozóhely-üzemeltetésben országosan négy helyen, ráadásul a kiírást megelőző két évben ők voltak a Pecsa Café üzemeltetői, így üzleti tervüket reális alapokon, tapasztalataik és valóra váltható tervek birtokában alakíthatták ki a pályázáshoz. Nagy Károly, a Cortina ügyvezetője úgy látja: kiemelkedő szolgáltatást tud majd nyújtani a megújuló Pecsa a jö­vőben, meghatározó szereplőjévé lépve elő a főváros szórakoztató iparának.

A Petőfi Csarnok koncertterme 2500 fős, szabadtéren pedig további 4500 fő befogadására alkalmas – mondta Nagy Károly. Ezzel a negyedik helyen van a fővárosi szórakozóhelyek listáján, ám a sorban előtte állók jelentősen nagyobbak, az utána következők pedig számottevően kisebbek. „A Pecsa nemcsak zenei rendezvényekre alkalmas, hanem mindig is komoly hangsúly jutott egyéb kulturális, művészeti, gyermekprogramokra, konferenciákra, kiállításokra. Ezek a továbbiakban is a programkínálat fontos részei lesznek” – tette hozzá az ügyvezető.

A befektető

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. 100 százalékos állami tulajdonban álló gazdasági társaság, tulajdonosi jogait a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség gyakorolja. Az alapkezelő feladata a Regionális Operatív Programok keretéből felállított Széchenyi Tőkebefektetési Alap 14 milliárd forintos forrásának eljuttatása a magyar kkv-szektorhoz meghatározott időtartamra szóló tőkebefektetés formájában. Az alapkezelő 2015 végéig 120–150 projekt lebonyolítását célozta meg, tőkebefektetési tevékenységét előre meghatározottan, transzparens módon végzi.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.