BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fél év múlva készülhet el a fejlesztési koncepció

A megújuló területfejlesztési szakpolitika kijelöléséhez az Országos Fejlesztési Koncepciót és az Országos Területfejlesztési Koncepciót közös dokumentumban kell kidolgozni 2013. január 31-ig – olvasható a jelentésben, amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden nyújtott be a parlamentnek.

Kulcskérdés, hogy az ország a nemzetközi folyamatokba hogyan kapcsolódik be – állapítja meg a dokumentum. Az új koncepció iránymutatást kell, hogy nyújtson olyan, az elmúlt időszakban elhanyagolt ügyek megoldására, mint a társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott, kiemelten a romák által magas arányban lakott térségek gazdaságfejlesztése, munkahelyteremtése – áll a szövegben. A koncepcióknak választ kell adniuk a térségek oktatási és szociális integrációjára, a helyi többségi és a kisebbségi közösségek közös térségi identitásának megteremtésére. Ugyancsak a célok közt szerepel a Kárpát-medence térségeivel a gazdaságfejlesztési és fejlesztéspolitikai együttműködés elmélyítése. Kiemelt cél emellett Budapest nemzetközi szervezőerejének megerősítése, emellett azonban valós alternatívát és gazdasági erőt jelentő fejlődési centrumok kialakítása is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.