BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Soros cége is tulajdonos lett a Manchester Unitedben

A Soros Fund Management LLC a kibocsátáskor megvásárolta a Manchester United A sorozatú részvényeinek 7,85 százalékát, és így az összes részvények 1,9 százalékát birtokolja – jelentette be a fedezeti alap hétfőn este a New York-i tőzsdefelügyeletnek. Az A sorozatú részvények darabonként egy szavazati jogot biztosítanak, míg a B sorozatúak tízet. A távirati iroda tudósítása emlékeztetett arra, hogy Soros György figyelmét nem először vonja magára egy futballklub, néhány éve már tárgyalt üzletrész vásárlásáról az AS Romában, de aztán visszalépett.

A klub A sorozatú részvényeit augusztus 9-én vezették be a New York-i tőzsdére, de a kibocsátás nem volt túlzottan sikeres. A „ManU” becenéven ismert futballklubnak jelentősen, a tervezett 16–20 dolláros célárfolyamról 14 dollárra kellett leszállítania részvénye kibocsátási árát. Ennek megfelelően a 233,2 millió dolláros kibocsátási bevétel 100 millió dollárral maradt el az előzetesen várttól.

Az amerikai tulajdonos Glazer család által kitűzött magas jegyzési célárfolyam már a tőzsdei bevezetés előtt konfliktusforrás volt. A klubnak tavaly le kellett fújnia részvényének bevezetését a szingapúri és a hongkongi tőzsdéken, a Morgan Stanley befektetési bank pedig – a szakmában rendkívül szokatlan módon – kilépett a kibocsátás fő szervezői közül. A Manchester United részvények árfolyama hétfőn 2,7 százalékkal 13,06 dollárra esett. n MTI

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.