Az eurót szerdán délután már 285,4 forint felett jegyezték a bankközi devizapiacon, miután kockázatkerülés lett úrrá a piacon. Délelőtt még 284,2 forinton mozgott a közös európai deviza ára. A kockázati étvágy visszaesése a feltörekvő piacokat is kedvezőtlenül érintette, így az eszközök gyengülni kezdtek.
A befektetők fókuszába ismét az euróövezet szuverén adósságválsága került. Elsősorban Spanyolország és Görögország problémái aggasztják a piaci szereplőket. A helléneknél általános sztrájkot tartanak ma.
A rossz hangulatban szerepet játszhat, hogy a philadelphiai Fed elnöke negatívan nyilatkozott a QE3-ról. Véleménye szerint a program nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket, és nem segíti érdemben a foglalkoztatást.
A forintot tegnap az is gyengítette, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,5 százalékra csökkentette a kamatot, valamint a közlemény további monetáris lazítást vetít előre. A kamatvágások csökkentik a „carry trade” hatást, ami felerősítheti a forint sérülékenységét.
Kedden napközben még 283 forint körül jegyezték az eurót, míg hétfőn 281 közelében is állt az euró/forint kurzus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.