A fővárosi ingatlanpiacon fokozódik a vevői érdeklődés a budai kerületek, elsősorban Újbuda és a II. kerület iránt, a Duna House Barométer adatai alapján a vevők 19,1, illetve 17,3 százaléka választaná ezt a két kerületet otthonteremtésre – közölte az ingatlanközvetítő hétfőn.
Bár Budán az otthonteremtésre fordított átlagos összeg a tavalyihoz képest az idén csaknem 10 millió forinttal nőtt, elérve a 87 millió forintot, a vevői érdeklődés továbbra is emelkedik
– közölte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetője.
Mint elmondta, a budai oldalt választó vásárlóknak átlagosan 34 millió forinttal nagyobb kiadásra érdemes készülniük a pesti kerületek átlagos ingatlanértékénél, amely 53 millió körül mozog.
A Duna House közreműködésével, 2024. január-szeptember között zárult ingatlaneladások adatai alapján
A pesti oldal 850 ezer forintos átlagánál Budán 35 százalékkal magasabbak az árak.
A Duna House emellett kiemelte, hogy adatbázisuk alapján a fővárosi használt ingatlankínálat 28 százaléka található a budai kerületekben, míg az újak esetben ez 29 százalék. Emiatt valószínű, hogy a terület növekvő népszerűségét az átlagárak meredek emelkedése követheti.
Egyetlen árva részvény cserélt gazdát a Duna House féléves gyorsjelentése nyomán. Az ingatlanos cég befektetői már korábban beárazták a várható fejleményeket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.