BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Telekom nyerheti az útdíj tendert?

Két fontos és jó hír is segítheti ma a Telekom árfolyamát, vélik az Equilor elemzői. Egyrészt, most már bizonyossá vált, hogy a Getronics kiszáll az útdíj tenderből. Az Állami Autópálya Kezelő szombaton jelentette be, hogy a cég nem írja alá az elektronikus útdíj szerződést, az alvállalkozóival folytatott egyeztetés után. Ezzel a Telekom leánya, a T-Systems vált a legesélyesebbé a tender megnyerésére, hiszen ő volt az eredeti tender második helyezettje – írják az elemzők.

Az Equilor szerint a Telekomnak 10 év alatt 10 milliárd forint adózás előtti nyereséget hozhat a projekt, ami számításaik szerint 5 forinttal növelheti a részvényenkénti fair értékét.

Fontos hír a Telekomnak továbbá, hogy egyre kevésbé valószínű, hogy a negyedik mobilszolgáltató elindul. Az állami cég menedzsmentjének több tagja is visszalépett, a rendkívüli közgyűlés a pénteken fogadta el lemondásukat.

Szerintük az új szolgáltató indulása így jelentősen kitoldódhat, ha egyáltalán lesz belőle valami. A Magyar Telekom számára pozitív a hír, hiszen az állami kézben levő szolgáltató sok előfizetőt elvihetett volna a cégtől, tekintve, hogy az állami vállalatok és a minisztériumok előfizetése jellemzően a T-Mobile-nál van.

Ma a fentiek fényében folytatódhat a rally a Telekom piacán, ám az osztalékkal kapcsolatos spekulációk az árfolyam fő mozgatórugói – hívják fel a figyelmet, hozzátéve, hogy az osztalékról szóló információt a február 28-i gyorsjelentés után várunk.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.