BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az innováció hozza, és nem viszi a pénzt

Egy ígéretes, innovatív hazai vállalkozás, a Histopatológia Kft. lett a Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) Zrt. legfrissebb befektetési projektjének főszereplője. A Pécsen működő, mindössze 13 főt foglalkoztató cég tudományos és üzleti tapasztalata, piacképes tudása, innovációs együttműködései, illetve diagnosztikai termékei és szolgáltatásai révén csaknem húsz éve sikerrel járul hozzá ahhoz, hogy a kisebb laboratóriumok is egyre fejlettebb diagnosztikai lehetőségekhez jussanak, és a legtöbb betegség – beleértve a rosszindulatú daganatos és ritka betegségeket – gyorsabban felismerhető és sikeresen kezelhető legyen. A Histopatológia Kft. saját szabadalmon alapuló termékei olyan immun-diagnosztikus módszer alkalmazását teszi lehetővé kisebb laborok számára, amelyeket eddig csupán a nagy, központi intézményekben tudtak használni.

A globális piaci potenciál jelentős, hiszen az ilyen termékek területén világszerte központi szerepet játszik az innováció, különösen, hogy az egészségügyi költségvetések jelentős részét teszik ki a laboratóriumi vizsgálatok. Azok a vállalkozások, melyek egy ilyen dinamikus piac igényeire kellő rugalmassággal tudnak reagálni, a nemzetközi színtéren is meg tudnak jelenni és akár hosszú távon is versenyképesek tudnak maradni.

Ezért döntött úgy az SZTA, hogy 40 millió forint tőkeemelést nyújt a társaságnak, hogy 2014. végéig újabb 13 fővel bővítse dolgozói létszámát. A befektető abban bízik, hogy a Histopatológia Kft. a sikeres fejlesztések eredményeképpen külföldön is versenyképes orvostechnikai eszközöket gyártó céggé válhat. A cég marketing-stratégiája főleg a közép-kelet-európai piacot célozza meg, egyik legjelentősebb export-célországa azonban már az Egyesült Királyság.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.