A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom gyengélkedett. A telekommunikációs cég papírjai 1 százalékkal lettek olcsóbbak, így 389 forintra csökkent a részvények ára.
Az OTP folytatta menetelését, ami a bankadó esetleges csökkentésének köszönhető. A bankrészvény 0,9 százalékkal drágult, és 4 920 forintra emelkedett az ára.
A bankokkal megkötendő új megállapodás az ösztönzésről szólna, vagyis, ha egy bank erősíti a hitelkihelyezést, akkor jelentős kedvezményeket kapna a bankadóból - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a TV2 Mokka című műsorában.
"Egyfajta ösztönző rendszer a bankoknak, hogy amennyiben egy bank a hitelkihelyezést azt erősíti, növeli a gazdasági finanszírozást, akkor a bankadóban kap könnyebbséget" - fogalmazott Kósa Lajos a tervezett megállapodásról szólva. Hozzátette: az év második felében indulhat el a rendszer.
Pleschinger Gyula, a tárca adó- és pénzügyekért felelős államtitkára a Kossuth Rádió G7 című hétvégi műsorában jelezte: olyan egyezségre törekszenek a bankrendszerrel, hogy a pénzintézeteket ösztönözzék hitelezési aktivitásuk növelésére.
A Mol papírjai 1,05 százalékkal értékelődtek fel, így 17 770 forinton búcsúztak az olajipari cég papírjai. A Richter mutatta a legnagyobb erősödést a vezető részvények közül: a gyógyszeripari vállalat papírjai 2,15 százalékkal emelkedtek, 35 350 forintra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.