BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alig nyitnak márn a szülők Start-számlát a kisbabáknak

Öngondoskodás A babakötvény-program indulása óta még egyetlen év sem kezdődött olyan gyengén, mint az idei – derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. Januárban a 7894 nyilvántartásba vett gyerek közül mindössze 1247-nek nyitottak a szülők olyan Start-számlát, amelyen az államtól kapott 42 500 forint értékű életkezdési támogatást további összegekkel gyarapíthatnák. 2012-ben sokkal népszerűbb volt a Start-számla, akkor a 6882 nyilvántartásba vett gyerek közül 4550-nek nyitottak ilyet a hozzátartozóik.

A durva visszaesés a babaszámláknál már a tavalyi utolsó negyedévben is megfigyelhetővé vált, miután törvénybe iktatták, hogy a korábbi gyakorlattal szemben hitelintézeteknél már nem lehet újabb számlákat nyitni, csak a Magyar Államkincstárnál. Sőt, ha valaki nem elégedett a jelenlegi pénzügyi szolgáltatójával, az sem viheti át a számlát máshová, csak az államkincstárhoz. Az intézkedés azonban azon túl, hogy visszavetette a számlanyitásokat, nem hozott sok eredményt. A lapuknak korábban nyilatkozó Magyar Államkincstár közlése szerint január végéig a több mint 170 ezer bankoknál és takarékszövetkezeteknél lévő számlából mindössze 200-at vittek át hozzájuk.

Ez egyébként nem meglepő annak tükrében, hogy bár az államkincstár kondíciói és az ott kínált kamatok többnyire megverik a bankok ajánlatait, az állami infrastruktúra abból a szempontból szegényes, hogy a kincstárnak csak a megyeszékhelyeken és a fővárosban vannak kirendeltségei. Ezzel szemben a kereskedelmi bankok és a takarékszövetkezetek gyakran a kisebb településeken is rendelkeznek fiókokkal. A kisgyerekes vidéki szülők vagy más hozzátartozók pedig a jellemzően kis összegű rendszeres megtakarítás miatt nem biztos, hogy szívesen vállalják az utazással járó időt és költségeket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.