BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedő forgalom mellett, közel nullszaldós lett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a BUX enyhén tovább esett a héten az előző heti csökkenés után, a forgalom viszont a negyedével emelkedett.

A BUX egy hét alatt 0,1 százalékkal, 19,76 ponttal csökkent, és 18 846,94 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül a legjobban, 6,2 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, a legnagyobb vesztes 2,82 százalékkal a Mol volt.
Hétfőn egész nap az olasz választásokról szóló hírek mozgatták az európai piacokat, délelőtt még jelentős emelkedés volt, Berlusconi pártjának esetleges szenátusi többsége viszont negatívan hatott a befektetőkre. A BUX minimális csökkenéssel zárt.
   


Kedden reggel jelentős mínuszban nyitottak az európai tőzsdék. A nap folyamán sem volt nagyobb elmozdulás, szűk sávban folyt a kereskedés. A BUX közel 2 százalékot esett.
Szerdán az Egyesült Államokból érkezett kedvező adatok és az európai börzék erőteljesebb korrekciója ellenére sem voltak elég vonzóak a magyar papírok. A BUX minimális emelkedéssel zárta a napot.
Csütörtökön a nemzetközi hangulat javult a korábbi napok idegessége után. A befektetők visszafogottak voltak a magyar tőzsdén, arra vártak, hogy kiderüljön, ki lesz az új jegybankelnök, és milyen lesz az új monetáris politika iránya. A BUX 1,6 százalékot emelkedett.


   
Pénteken Matolcsy György jegybankelnökké jelölése nem hatott a piacokra, a tőzsdéket nemzetközi hírek befolyásolták. A BUX minimális emelkedéssel zárta a hetet. A Mol 2,82 százalékkal, 500 forinttal esett, 17 250 forintra csökkent az árfolyama. Az OTP árfolyama nem változott, 4 720 forinton végzett. A Magyar Telekom részvényeinek ára 6,2 százalékkal, 24 forinttal 411 forintra erősödött. A Richter 0,14 százalékkal, 50 forinttal emelkedett a  héten, 34 800 forinton zárta a pénteki kereskedést. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 0,79 százalékkal, 150 forinttal, 19 150 forintra emelkedett. 

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.