BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztonságban a kisbetétesek pénze

Miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta az integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta az engedélyét. A kisbetétesek pénze, betétje biztonságban van - szögezte le a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára.

Orbán Gábor elmondta, ez egy kis hitelintézet volt, május 31-i adatok szerint 28 ezer betétessel. Magyarországon 100 ezer euróig, azaz mintegy 31 millió forintig biztosítva vannak a betétek, egy takarékszövetkezet felszámolása esetén is hozzájutnak az ott elhelyezett pénzükhöz a betétesek - tette hozzá az államtitkár.

Minden betétes megfelelő tájékoztatást kap majd, hogyan, mikor tud hozzájutni a pénzéhez, az MNB közlése szerint a takarékszövetkezeti szektor "stabil lábakon áll", nem indokolt semmilyen aggodalom - jegyezte meg az államtitkár.

Az MNB közleménye szerint a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete azért zárta ki az integrációs rendszerből az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetet, mert a Takarékbank Zrt. vizsgálata súlyos, a betéteket veszélyeztető hiányosságokat tárt fel a takarékszövetkezetnél.

A jegybank tájékoztatása szerint amennyiben az integrációs rendszerből kizárnak egy takarékszövetkezetet, a szövetkezeti integrációról rendelkező törvény alapján az MNB-nek vissza kell vonnia a kizárt takarékszövetkezet engedélyét. Az erről pénteken közzétett határozat a jogszabályi előírás alapján 8 nap múlva válhat hatályossá. A jegybank ezzel párhuzamosan - 2014. július 4-étől - felügyeleti biztosok kirendeléséről is döntött, illetve a rendezett kártalanítás érdekében betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el.

Az MNB megtiltotta a takarékszövetkezetnek újabb kockázatvállalással járó ügyletek kötését, vagy hitel- és kölcsönszerződésben foglalt határidők meghosszabbítását. A felügyeleti biztosok pénteken átvették a szövetkezeti hitelintézet irányítását az igazgatóságától, és gondoskodnak a megfelelő működésről.

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetéhez hasonló nagyságú és kezelhetetlen mértékű működési és gazdálkodási probléma egyetlen más szövetkezeti hitelintézet esetében sem áll fenn - tette közzé a SZHISZ és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. Az orgoványi takaréknál a súlyos működési szabálytalanságokra azon átvizsgálásnál derült fény, amelyet a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a tavaly nyáron elfogadott integrációs törvény előírásai szerint indított, és amelynek célja felmérni a szektor szereplőinek jelenlegi állapotát és kockázati tényezőit.

A világ egyik vezető könyvvizsgáló és adótanácsadó társasága által koordinált független szakértői vizsgálat megállapította, a takarékszövetkezet válsághelyzetben van: saját tőkéje az általa 2013. december 31-én kimutatott plusz 6 milliárd forint helyett több mint 3,5 milliárd forint negatívumot mutat. A limit túllépésekkel együtt számított szavatoló tőkéje pedig több mint 35,5 milliárd forinttal elmarad a felügyelet által meghatározott minimális tőkekövetelménytől.

A társaság hitelezési mutatója rossz, ráadásul folyamatosan romlik: a 90 napon túli késedelmes hitelek aránya március végére 28,8 százalékra, azaz a törvényben meghatározott plafon közel háromszorosára nőtt. A vizsgálati jelentés megállapította, hogy a takarékszövetkezet működése nem felel meg sem a törvényi és felügyeleti előírásoknak, sem az integrációs, sem pedig a saját szabályzatainak.

 

 


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.