Fél év alatt megfeleződtek idén a világpiaci olajárak

Az Európában irányadó Brent ára hétfő reggel1,1 százalékkal 60,40 dollár/hordóra nőtt, az Amerikában irányadó WTI-é 1,8 százalékkal 55,74 dollárra - a változást részben a líbiai exportkikötő elleni iszlamista támadással, részben a japán, illetve kínai ösztönző lépésekkel magyarázták a piacok. Az emelkedés azért is jó hír volt az érintetteknek, mert a múlt héten a WTI ára 4,2 százalékkal, a Brenté 3,1 százalékkal csökkent, olyan alacsony szintekre, ahol idén csak a megelőző héten jártak. Pedig a karácsony hete úgy indult, hogy az árak 60 dollár fölött is jártak - ezt rontotta le Szaúd-Arábia, a 2015-ös büdzsé december 25-i közzétételével. Az ugyan szokás szerint nem derült ki, milyen olajárral kalkuláltak, de az igen, hogy a kiadásokat idén is növelik – 0,6 százalékkal 860 milliárd riyalra (230 milliárd dollár) - , és 145 milliárdos deficitet terveznek. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) legnagyobb kitermelője ezzel azt üzente: neki nem gond az olcsó olaj, ki tudja várni, hogy a riválisok feladják az árversenyt.

A királyság az előző négy évben, amikor 100 dollár körül ingadozott az olajár, akkora tartalékot tett félre, hogy abból hat évig finanszírozni lehetne egy 2015-ös mértékű deficitet. Pedig aligha számítottak arra, ami 2014-ben történt. Az első félév árszintje még a korábbi években megszokott volt, a geopolitikai változások, köztük az orosz-ukrán konfliktus, eleinte alig érdekelték a piacot. Az idei árcsúcsot azonban már egy ilyen fejlemény hozta: a WTI 107 dollár, a Brent pedig 115 fölé drágult, amikor az iszlám állam azzal fenyegetett, hogy eléri a dél-iraki olajmezőket és a második legnagyobb OPEC-exportőr szállítási útvonalait. Ez végül nem történt meg, ellenben felgyorsult a termelés másutt, például Líbiában, nem is beszélve a palaolaj-forradalom győzteséről, az USA-ról.

A gazdaságos technológia elterjedése nyomán Észak-Amerikában már évek óta egyre több olajat nyertek ki a palarétegekből, miközben bővült a kitermelés a hagyományos olajországokban is, ám a globális kereslet is lépést tartott mindezzel. Idén nyáron ez megváltozott: a feltörekvő országok, mindenekelőtt Kína gazdasági lassulása, a japán recesszió kiújulása, Európa elhúzódó gyengélkedése egyszerre fogta vissza a keresletet, és ezt az USA fellendülése se tudta ellensúlyozni. Az olajkitermelők viszont nem akarták elveszíteni piacaikat, így az árengedményekre képesek lefelé nyomták az árspirált, amelynek pörgését felgyorsította az OPEC november végi döntése. Eszerint nem csökkentik a szervezet napi 30 millió hordós kitermelését – amit a Bloomberg számításai szerint három éve átlag napi 886 ezer hordóval lépnek túl –, noha maguk is úgy becsülik, hogy jövőre csak napi 28,9 milliót tudnak eladni. Az USA pedig közben már több mint napi 9 millió hordóra növelte kitermelését – ilyet utoljára 30 éve ért el - , bár szakértők szerint ezt a mostani árak, illetve költségek mellett nem lesz érdemes sokáig fenntartani (már most is sok palaolaj-vállalkozás van bajban).

Nagy kérdés, igazuk lesz-e azoknak, akik abban bíznak, hogy az olcsó olaj segít beindítani, illetve felgyorsítani a növekedést a stagnáló gazdaságokban – ilyesmit mondott nemrég Haruhiko Kuroda, a japán jegybank feje is – , vagy inkább az amúgy is sokhelyütt fenyegető deflációs veszélyre tesz rá egy lapáttal. Az egyértelmű vesztesek köre mindenesetre jól látszik: ilyenek a hagyományos olajiparban érdekelt társaságok, a kitermelőktől az infrastrukturális, illetve ipari szolgáltatókig (ezek veszteségeit az értékpapírpiacok is megérezhetik).

Még nagyobb vesztesek lehetnek azok az országok, amelyek költségvetése alapvetően az olaj- és gázbevételektől függ, és nincsenek kellő tartalékaik – ilyen Irak, Irán, Venezuela és ebbe a körbe került Oroszország is. Az orosz vezetés ugyan létrehozott egy állami alapot az „esős napokra“, és a jegybank is egyre nagyobb devizatartalékon ült évekig – idén azonban kiderült, hogy a dollár százmilliárdok is gyorsan le tudnak apadni. Moszkva egy éve még abban a tudatban próbálta meg visszahúzni magához Kijevet, hogy az olajbevételeknek köszönhetően győzi majd a testvéri segítségnyújtást. Miután kiderült, hogy ebből Ukrajnának csak egy része kér, az oroszok még mindig úgy vállalták be a Krím-félsziget annektálását, hogy a kaland finanszírozható lesz. Az olajárak összeomlásával azonban nem számolt az orosz kormányzat, és nagy valószínűséggel azzal sem, hogy a nyugati szankciók mennyire éreztetik majd a hatásukat, részben épp az olajipari technológiák, illetve beruházások érintettsége miatt. Végül a rubel lett az olaj legnagyobb idei áldozata: év eleje óta eddig 41 százalékkal gyengült a dollárhoz képest – ezzel a legrosszabbul teljesített a Bloomberg által figyelt 24 feltörekvő deviza közül – , körülbelül annyival, mint amennyivel a Brent ára lejjebb ment. Ehhez is a kormány és a jegybank radikális beavatkozása kellett: december közepén még 80,1 rubelt kértek egy dollárért, a tegnapi 55 körüli szintben már benne van a brutális kamatemelés, az exportőrök befizetésekre szorítása és a pénzügyminisztérium devizaszámláinak kisöprése is.