BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alacsony olajár várható 2040-ig

Évente csupán egy százalékkal növekedhet az olajkereslet 2020-ig, ezt követően 2040-ig pedig összesen csak öt százalékkal, annak nyomán, hogy a klímaváltozás folyamatának lassítására a világ tisztább energiaforrásokat igyekszik felhasználni, ráadásul egyre hatékonyabban. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kedden tette közzé stratégiai jelentését, amelyben azzal érvel, hogy az energiakereslet növekedésének hosszú korszaka zárul le most, ahogy Kína az erőteljes iparosítást maga mögött hagyja, és a fogyasztást előtérbe helyező modellre áll át.

Az ügynökség által felvázolt legvalószínűbb forgatókönyv szerint az olaj hordónkénti ára 80 dollárra emelkedik a jelenlegi 50 dolláros szintről 2020-ra, majd tovább kapaszkodik felfelé a következő húsz évben. A kereslet, amely jelenleg napi 94,5 millió hordó, évente napi 900 ezerrel növekedik az évtized végéig, de csak napi 103,5 millióra rúg majd 2040-ben. Az Egyesült Államok, Európa és Japán kereslete napi tízmillió hordóval csökken a következő huszonöt évben, ám az olajexportálók szervezetén (OPEC) kívüli kitermelés napi 55 millió hordónál tetőzhet még 2020 előtt. Az OPEC többlete Iránból és Irakból származhat, de ez a trend nagyon bizonytalan.

Elképzelhetőnek tartja az IEA, hogy 2020-ig fennmarad a mostani alacsony ár, és 2040-ig is csupán 85 dollárra kúszik fel. Ez a forgatókönyv azon a feltételezésen alapul, hogy a következő években a világgazdaság lassan bővül, megszilárdul a helyzet a Közel-Keleten, az OPEC pedig alacsony árakkal védi piaci részesedését s egyben az olaj részarányát az energiafogyasztásban. Arra is számítanak, hogy az amerikai palaolaj-kitermelés a vártnál bőségesebbnek bizonyul.

A fosszilis tüzelőanyagok visszaszorítására és a hatékonyság növelésére tett ígéretek ellenére az energiaigény növekedni fog, elsősorban Kínában, Indiában, Afrikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában. A fogyasztás viszont csökken az Európai Unióban, Japánban és az Egyesült Államokban. A decemberi párizsi klímacsúcs előtt közzétett vállalásokból az IEA arra a következtetésre jut, hogy a nem fosszilis energiahordozók részaránya a mai 19 százalékról 25-re emelkedik 2040-re, a fosszilis csoporton belül csak a legkevésbé szénintenzív földgáz iránti igény növekszik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.