BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új történelmi csúcsot állított be a Richter

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,03 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 35 512,47 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 34,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán felhívta a figyelmet, hogy a Richter új történelmi csúcsra emelkedett. A szakértő elmondta: a régiós CECE-index átsúlyozása miatt a részvények súlya változott, és a befektetők átcsoportosítottak egyes papírok között. Ennek nagy nyertese egyértelműen a Richter lett, a gyógyszerpapír a kereskedés záró szakaszában csaknem 100 pontot tudott erősödni, így 1,47 százalékos emelkedéssel fejezte be a hét utolsó napját. Hozzátette, hogy a többi blue chip nem volt ilyen szerencsés, veszítettek értékükből a záró szakaszban.

Fotós: Kallus György

A Mol 195 forinttal, 0,90 százalékkal 21 505 forintra csökkent, 6,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,22 százalékkal 9130 forintra esett, forgalmuk 19,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,07 százalékkal 463 forintra gyengült, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,47 százalékkal 7250 forintra erősödött, a részvények forgalma 6,8 milliárd forintot ért el. A BUMIX 2403,62 ponton zárt pénteken, ez 2,99 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.