BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: alig változtak az árfolyamok

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,44 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 39 190,99 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen zártak az előző tőzsdenapi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője az MTI-nek elmondta: a BÉT szerdai árfolyammozgását alapvetően oldalazás jellemezte. Hozzátett: már délelőtt nagyjából beálltak a délután is tapasztalható részvényárak. Fontosabb makroadatokról nem érkeztek hírek. Alacsony volt a forgalom, a nemzetközi piacok tendenciáit követte a magyar börze, a következő napokban is ez lesz a jellemző – mondta az elemző.

A Mol 35 forinttal, 1,18 százalékkal 3010 forintra erősödött, 614,3 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 125 forinttal, 1,18 százalékkal 10 675 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,65 százalékkal 457 forintra csökkent, forgalma 177,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 93 forinttal, 1,37 százalékkal 6713 forintra esett, a részvények forgalma 387,2 millió forintot ért el. A BUMIX 4210,21 ponton zárt szerdán, ez 1,35 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.