BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödött a BUX

Emelkedéssel fejezte be a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,16 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 39 995,16 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: a kedvező nemzetközi piaci hangulatban a magyar tőzsdeindeindex is emelkedett. A szakértő kiemelte, hogy jól teljesített a Richter, a társaság részvényei csaknem egy százalékkal erősödtek a hét utolsó kereskedési napján.

A vezető részvények közül a Mol is pluszban zárt, az OTP és a Magyar Telekom árfolyama viszont kissé gyengült.

A Mol 18 forinttal, 0,59 százalékkal 3080 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 940 forintra csökkent, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,32 százalékkal 465 forintra esett, forgalma 541,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,97 százalékkal 6735 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. A BUMIX 4393,96 ponton zárt pénteken, ez 47,89 pontos, 1,10 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.