BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korrekció a BÉT-en

A BUX két napja távolodik a 40 ezer pont feletti tartománytól, a kereskedés borús hangulata ezúttal a nemzetközi börzékről ragadt át a pesti tőzsdére.

Folytatódott kedden az árfolyamok lecsorgása a Budapesti Értéktőzsdén, a vezető részvények a Richter kivételével veszítettek az értékükből. A BUX két napja távolodik a 40 ezer pont feletti tartománytól, a kereskedés borús hangulata ezúttal a nemzetközi börzékről ragadt át a pesti tőzsdére.

A legnagyobb forgalom (5 milliárd forint) a hét elején még történelmi csúcson járó OTP részvények piacán történt, a nap végére 10 790 forinton kereskedtek a bankpapírokkal, 0,5 százalékkal alacsonyabb áron, mint hétfőn. Sokat, 1,7 százalékot veszítettek értékükből a Mol részvények, amelyek zárásban 3 030 forintért cseréltek gazdát. Az esésből kimaradó Richter részvényekkel a hétfői záróárnál 0,9 százalékkal magasabb áron, 6 760 forinton kereskedtek a nap végén. Folytatódott a rendkívüli Nordtelekom rally, a kispapírok egészen 39 forintig drágultak, 19 százalékos emelkedéssel.

Fotós: Móricz-Sabján Simon

A BUX végül fél százalékkal került lejjebb és 39 651 ponton zárt, a forgalom a nap végén kapott lendületet és megközelítette a 10 milliárd forintot. Eséssel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a német DAX pedig közel egy százalékos mínuszban állt a magyar börze zárásakor.

Pleschinger Gyula, az MKB Bank igazgatója az M1 aktuális csatornán azt mondta, rossz hangulatban telt a kereskedés, a nap vesztese a Mol volt, amely bő 1,5 százalékkal esett. Az igazgató szerint a magyar olajpapír komolyabb gyengülését egy fontos árfolyamszint, az úgynevezett 100 napos mozgóátlag letörése okozhatta.

A BUX teljesítménye ezzel együtt nagyjából szinkronban van a nemzetközi tőzsdékkel – tette hozzá -, mind a nyugat-európai, mind az amerikai piacon inkább árfolyamcsökkenést lehetett látni. Ennek az lehet a fő oka, hogy az Egyesült Államokban emelkedésnek indultak a államkötvényhozamok, ami növeli a kockázatmentes befektetések vonzerejét a kockázatosabb tőzsdei termékekhez képest. Valószínűleg a szerdai kereskedést is alapvetően ez befolyásolta – mondta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.