BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyobb forgalom mellett csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX pénteken 39 877,86 ponton zárt, az előző – négy munkanapos – heti értékénél 117,30 ponttal, 0,29 százalékkal alacsonyabban.

A részvénypiac heti forgalma 53,26 milliárd forintot tett ki az előző héten elért 34,44 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. tőzsdei elemzésében kiemelte, hogy kedden negatív korrekció kezdődött a hazai részvénypiacon, ez csütörtökön véget is ért, a továbbra is kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt a hét második felére visszatértek a vásárlók.

Az elemzés szerint várhatóan 2018-ban lesz eredménye az Európai Gyógyszerügynökség kockázatértékelési bizottsága által végzett vizsgálatnak, amely a Richter egyik készítményét érinti. Az Esmyával kapcsolatban korábban négy súlyos májkárosodást jelentettek be, és arra szeretnének fényt deríteni, hogy volt-e összefüggés a készítmény, illetve a kialakult betegségek között. A vizsgálat miatt kérdésessé vált, hogy a vállalat tud-e eredményvárakozást közzétenni az idei évre vonatkozóan a februárban esedékes éves jelentésében.

Az OTP-csoport bejelentette, hogy tőkét emel a szlovákiai leánybankjában. Az OTP részvényeire két, egymásnak ellentmondó ajánlás érkezett a héten, az UBS megerősítette vételi ajánlását 11 000 forintos célárfolyammal, míg a Societe Generale továbbra is eladásra javasolja a részvényt, 9500 forintos célárfolyam mellett.

A Fitch elemzőháza, a BMI friss elemzésében arra számít, hogy 2019-től emelkedhet a kamatszint Magyarországon. Az elemzők 310-es euró-forint átlagárfolyamot várnak az idei évben, és jövőre 306-ra erősödhet a forint – írta az Equilor.

A brókercég szerint a következő héten a BUX és a hazai vezető részvények várható mozgása kissé bizonytalan, alakulásuk nagyban függhet az uralkodó nemzetközi befektetői hangulattól.

A BÉT-en a vezető részvények közül a héten a Mol 1,17 százalékkal gyengült, a papír pénteken 3044 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 10,1 milliárd forintot. Az OTP árfolyama 0,09 százalékkal csökkent a héten, pénteken a kereskedést 10 930 forinton fejezte be, a heti forgalma mintegy 22,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,29 százalékkal erősödött a héten, a részvény 471 forinton zárt pénteken, a heti összforgalma pedig meghaladta a 2,1 milliárd forintot. A Richter árfolyama egy hét alatt 0,59 százalékkal emelkedett, pénteken a kereskedést 6775 forinton zárta, a részvények heti forgalma megközelítette a 7,7 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4336,35 ponton zárt pénteken, 57,61 ponttal, 1,31 százalékkal csökkent az előző héthez képest.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.