BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Véget érhet a részvénypiacokon a Trump-rali

Az amerikai részvénypiacok vezető indexe az utóbbi két kereskedési napon ismét jelentősen csökkent.

Az amerikai részvénypiacok vezető indexe az utóbbi két kereskedési napon ismét jelentősen csökkent. Az S&P 500 – február eleje után – ismét olyan pozícióba került, amely akár a Trump-rali végét is jelentheti. A jegyzés ugyanis – heti bázisú grafikonon – újra az említett emelkedés trendvonala alá esett, és a pénteki zárás szerint 2,89 százalékkal tartózkodik a trendvonal alatt, ami önmagában is azt mutatja, hogy a trend megtört, a következő hét zárásának megerősítése ehhez nem feltétlenül szükséges. A napi periódusú grafikon azt mutatja, hogy a kurzus a 2575 pont közelében lévő Fibonacci korrekciós szinthez (38,2 százalék) ért újra.

Innen két lehetséges forgatókönyv rajzolódik ki. Az első, hogy a jegyzés megmarad az említett támasz felett, és azt követően egy W alakzat jobb szélső, emelkedő szára alakulhat ki, amely előbb 2788 közelébe, majd onnan új történelmi csúcsra emelkedik. Ez persze azt is jelenti, hogy útközben a kurzus visszajut a jelenleg letört trend fölé. A másik – inkább valószínű – forgatókönyv, hogy egy úgynevezett ABC-típusú korrekcióban van a piac, amelynek már csak a C pontja van hátra. A formáció A pontja a 2579-es mélypont február elején, a B pedig a 2788-as csúcs(ok). A tapasztalat szerint annyi bizonyos, hogy a C pont lejjebb kell hogy legyen, mint az A, ebben az esetben az aktuális csökkenő trendcsatorna alsó szélénél helyezkedhet el, 2440 pont közelében. A német DAX 30 eközben elérte a 2016 februárjában indult emelkedő trendcsatorna alsó szélét 11 885 pont közelében. Ha a jegyzés az itt húzódó támasz felett tud maradni, akkor a legközelebbi ellenállás 12 190 közelében várja az emelkedő jegyzést, ami után 12 490 pontig emelkedhet az index. Ha a trend és a támasz megtörik, akkor az esés legközelebbi akadálya 11 480 pont közelében alakulhat ki, azt pedig 10 740 követheti.

A Richter Gedeon Nyrt. árfolyama

Ezalatt a BUX index ismét megközelítette a 2015 elején indult emelkedés trendvonalát. Arra lehet számítani, hogy az index letörik, és a legközelebbi támasz – heti periódusú grafikonon – 35 280 pont közelében lesz. Rövidebb távon a kurzus épp támasznál van (36 990 pontnál). Ha az index képes a támasz feletti zárásokat hozni, akkor elképzelhető egy felpattanás 38 300 közelébe. Egyébként a kurzus tovább csökken 36 ezer pont közelébe. Ez utóbbi inkább valószínűnek látszik, figyelembe véve, hogy a jegyzés visszapattant a trendvonalról a visszatesztelés során.

A Mol-részvények grafikonján látható, hogy a jegyzés a november óta tartó csökkenő trendcsatornában mozog tovább. Legutóbb 3066 forint közeléből fordult a jegyzés „délnek”. A heti periódusú grafikonon látszik, hogy a kurzus visszapattant a 2015 végén indult emelkedés trendvonaláról a visszatesztelés során, így hosszabb távon is csökkenő trend kialakulásával kell számolni. Visszatérve a napi periódushoz, a jegyzés ismét tesztelni fogja a 2748 közelében lévő támaszt, ahol egyúttal a trendcsatorna alsó szélének is a közelébe ér. Ezt egy viszonylag sűrű „ellenállási sáv” követi, amelynek alsó széle 2583 forint. A trendcsatorna alsó szélétől 2885 forint közelébe lehetséges egy felpattanás a támasz feletti zárások nyomán.

Az OTP Bank jegyzése a 10 970 és 11 778 forint közötti sávban oldalazva mozog, jelenleg a 2017 májusában kezdődő emelkedő trenden belül. A sávkereskedés szabályai alapján bármelyik oldalon hagyja is el a jegyzés a sávot, elméletileg a sáv szélességének megfelelő további emelkedésre vagy esésre lehet számítani. Ugyanakkor lefelé már 10 370 közelében is van egy lehetséges támasz. Felfelé az aktuális trendcsatorna felső széle 12 590 közelében húzódik.

A Richter Gedeon részvényeinek jegyzése letörte az 5440 közelében lévő támaszt, és pénteken az 5250-es támasz alatt zárt. Ha a kurzus továbbra is az utóbb említett támasz alatti zárásokat produkál, akkor az árfolyam 4890 forint közelébe eshet tovább. Ez a szint megfelel a 2015 eleje óta tartó emelkedés 61,8 százalékos (kétharmados) korrekciójának, ahogy az a heti bázisú grafikonon jól látható. Ez az a szint is, amely 2006 óta többször is ellenállt a Richter árfolyam-emelkedésének. A Magyar Telekom kurzusa valószínűleg tovább csökken, és a 434 forintos támaszt veheti ismét célba. Az emelkedés útjában már 449 forint közelében ellenállás lehet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.