BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,15 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 37 971,57 ponton zárt szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,15 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 37 971,57 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Hankiss László, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán elmondta, délután még 200 pontos pluszban is volt a BUX, a nap végére azonban a nemzetközi hírek hatására gyengülni kezdett. Kifejtette: az amerikai és az európai tőzsdeindexek egyaránt negatívba fordultak azon hírek hallatán, hogy Donald Trump Twitter-üzenetében azt írta,

„szép, új és okos” rakétákat fog kilőni a szíriai elnök támaszpontjaira a hét elején történt gáztámadásokra válaszul, és amire az oroszok azt válaszolták, a terroristákat kellene célozni, nem a szír rezsimet.

Nagyon élesedik a konfliktus a térségben, ezért estek a tőzsdék – mondta a vezérigazgató-helyettes. Az olaj ára eközben 2 százalékkal emelkedett, már 70 dollár felett van, és az arany is erősödött 1 százalékkal, ami mutatja, hogy a befektetők óvatosak, elbizonytalanodtak – tette hozzá.

  • A Mol 50 forinttal, 1,71 százalékkal 2966 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára nem változott, 11 170 forintot ért, forgalmuk 5,6 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 452,50 forintra nőtt, forgalma 291,7 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,77 százalékkal 5285 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4285,05 ponton zárt szerdán, ez 10,72 pontos, 0,25 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.