BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudott megállni a BUX

Több mint egy százalékos csökkenéssel zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 423,92 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 37 882,42 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, jó hangulatban indult a kereskedés, Európa-szerte 1 százalék körüli pluszok voltak. A magyar piacon azonban hamar elromlott a hangulat, a Magyar Telekom kivételével valamennyi nagy papír esett, a szokásosnál kétszer nagyobb forgalom mellett.

Elmondta, a Richter egy sávon belül mozog, az előző napi záróár ennek a sávnak a teteje volt. A Mol esetében egy hatalmas emelkedés után korrekciót lehet látni, a legnagyobb mértékben az OTP esett, forgalma is a legnagyobb volt, vélhetően az Oroszországgal szemben bejelentett szankciók következtében – közölte.

Az igazgató szerint a nyugat-európai és a kelet-európai piacok szétváltak.

A nyugatiak jellemzően 1,5 százalék körüli pluszban voltak, a keletiek gyengébben teljesítettek, a lengyel piac például 0,2 százalékon állt. A legrosszabbul a BUX teljesített több mint 1 százalékos esésével. A magyar index több mint egy hónapja a 37 000-39 000 pont közötti sávban mozog, nem tud fölfelé kitörni, ilyenkor jellemzően lefelé szokott menni. A meglepetés a nagy forgalom volt – mondta az igazgató.

  • A Mol árfolyama 42 forinttal, 1,42 százalékkal, 2916 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 1,24 százalékkal, 11 170 forintra esett, forgalmuk 8,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal, 452 forintra erősödött, forgalma 111,6 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 50 forinttal, 0,92 százalékkal, 5380 forintra gyengültek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4274,33 ponton zárt kedden, ez 48,09 pontos, 1,11 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.