BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulat jöhet a Richter árfolyamában

A Richter árfolyama nyolc hónapja csökken, ami nagyrészt az Esmya körüli bizonytalanságokkal van összefüggésben.

A Richter árfolyama kisebb-nagyobb intenzitással nyolc hónapja csökken, ami nagyrészt az Esmya készítmény körüli bizonytalanságokkal van összefüggésben. Az Európai Gyógyszerügynökség bizottsága februárban átmeneti intézkedéseket hozott, miután tavaly decemberben négy páciensnél súlyos májkárosodást jelentettek. Az átmeneti intézkedésekben új terápia elkezdését nem javasolta a bizottság, ugyanakkor a vizsgálatok után, a májusi ajánlása szerint már be lehetett vonni új betegeket az Esmya-kezelésekbe, az eddigieknél sokkal szigorúbb máj­funkciós vizsgálatok mellett.

A végső döntést az Európai Bizottság hozza majd meg, ennek várható időpontja augusztus első felére tehető. Az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatal szintén augusztusban dönt a terméknek az Egyesült Államok piacára vonatkozó törzskönyveztetési kérelméről.

Az árfolyam technikai képe szerint a 4700–4900 forintos tartományban meghatározó támasz húzódik, amely jó eséllyel fordíthatja meg a negatív irányú mozgást, s akár hosszabb távú pozitív fordulatot is hozhat.

Az említett tartomány kilenc évig, 2006 óta ellenállási szintet jelentett, és rendre akadályozta az emelkedést, majd 2015 őszén sikerült szignifikánsan átlépni a zónát. Alig néhány hónap alatt 7000 forint fölé emelkedett a gyógyszergyártó jegyzése.

Fotó: MW

Ezt követte egy masszív csökkenő trend, amelynek során megérkeztünk a kritikus zónához. Az esetek döntő többségében az ehhez hasonló, erős támaszok megfordítják a mozgás irányát, más szóval a 4700–4900 forintos tartományban kedvező vételi lehetőség adódik a Richterben. Az elsődleges – hosszabb távú – célárfolyam 5500 forint, míg a veszteségvágó stop-loss szintje kicsivel 4300 forint alatt lehet optimális.

A Richter a legutóbbi befektetői prezentációjában számolt be arról, hogy az Esmya készítményből származó bevétel mindössze 5 százalékát teszi ki a gyógyszergyártási szegmens teljes bevételének. Így az elmúlt hónapokban tapasztalt, negatív árfolyam-reakció túlzónak számít, annak ellenére, hogy általános tőkekiáramlás is megfigyelhető volt a feltörekvő piacokról.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.