BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tavalyi negatív hírek korrekciója zajlik

Kulcsfontosságú információk érkeznek a következő hetekben, amelyek mind jelentős mozgást hozhatnak a Richter-részvény kereskedésében.

Felülteljesítenek idén a Richter-részvények a tőzsdén: árfolyamuk majdnem 10 százalékkal erősödött januárban, ez kétszerese a BUX index és háromszorosa az OTP-papírok emelkedésének.

Az elmúlt egy évben egyértelműen túlreagálták a befektetők az Esmya-ügy fejleményeit, a készítmény tavaly teljesen kiárazódott a részvény fair értékéből, jelenleg ennek a csaknem egy évig tartó eltúlzott reakciónak látjuk a korrekcióját

– mondta a Világgazdaságnak Naffa Helena, az Aegon Alapkezelő vezető részvényelemzője. A befektetőknek egyéb tényezőkre is érdemes figyelniük, a szakértő szerint további emelkedést hozna a részvényárfolyamban, ha a Richter bővítené gyógyszerportfólióját, vagy az amerikai piacon jelentős volumenben forgalmazott Vraylar újabb indikációra kapna törzskönyvezést (a várakozások szerint az első fél évben kiterjesztik az alkalmazását a bipoláris zavarra is).

Az Aegon Alapkezelőnél pozitívumként értékelték, hogy a Richterben 25,25 százalékos tulajdonrésszel rendelkező Magyar Nemzeti Vagyonkezelő októberi döntése – a Richter-részvényekre cserélhető, speciális államkötvények refinanszírozásának leállítása – nem okozott bizonytalanságot a piacon. A Richter-részvények és az úgynevezett Hustho-kötvények kockázati megítélése eltérő, így nincs átjárás a két termék között, ezáltal kicsi a valószínűsége, hogy a kötvényeket visszaváltó befektetők vevőként jelennek meg a parketten – mondta Naffa Helena.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Jelentős növekedés előtt állhat a Richter

– vélik az Erste szakértői. Elemzésük szerint a cariprazine hatóanyagú készítmény (a tengerentúlon Vraylar márkanéven forgalmazzák) alkalmazhatóságának várható kiterjesztése egyelőre nem tükröződik prémiumként a részvény árfolyamában. Ha viszont a Vraylar felírható lesz bipoláris zavarra is, azzal egy ötmilliárd dollárra becsült piac nyílik meg az Egyesült Államokban. A készítménnyel jelenleg zajló, harmadik fázisú vizsgálatok sikere után a kiterjesztés megtörténhet az úgynevezett major depresszióra is, a betegség kezelésére évi 3 milliárd dollárt költenek Amerikában.

A Richter befektetői a Vraylar október–decemberi eladási adatait január 29-én ismerhetik meg, a forgalom mintegy 17,5 százaléka a Richtert illeti royaltyként.

A teljes évre az Erste 500 millió dollár bevételre számít a Vraylar piacán.

Február 7-én teszi közzé a Richter 2018 utolsó negyedévére vonatkozó gyorsjelentését. A várakozások szerint az év elején az Esmya amerikai bevezetésével kapcsolatban is tisztul a kép: a forgalmazó Allergan egyeztetésen vesz részt az engedélyező hatóság szakembereivel, hogy a tavaly augusztusban megakadt törzskönyvezési kérelemről ismét tárgyaljanak.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.