BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kényszerből csökkenhet a kamat Amerikában

Az infláció további csökkenése kamatcsökkentésre késztetheti az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedet – véli a Fed St.Louis-i tagbankjának az elnöke.

James Bullard szerdán egy hongongi fórumon azt mondta, hogy a kamatalakító nyíltpiaci bizottságnak (FOMC) két fontos tényezőt kell most figyelembe vennie döntéseinél: azt, hogy sikerült-e elérni a 2 százalékos inflációs célt, és hogy milyen hatással vannak a kereskedelmi háborúk az amerikai gazdaságra.

A Fed inflációs célja 2 százalék, ennek kiszámításakor az alapvető személyi fogyasztási kiadások költségének (core personal consumption expenditures, PCE) alakulását veszi tekintetbe a monetáris politika alakításakor.

A PCE márciusban 1,6 százalék volt a februári 1,7 százalék után, 14 hónapja a legalacsonyabb. Az áprilisi PCE adatot még nem közölték.

Fotó: AFP

Május elején a Fed szinten tartotta az alapkamatot, amikor Jerome Powell jegybanki elnök azt mondta, hogy „nincs komoly ok a kamatcsökkentésre, vagy emelésre”. A Fed legközelebbi kamatdöntő ülése június 18-án lesz.

James Bullard – országok megnevezése nélkül – azt mondta, hogy szerinte hamarosan sikerül lezárni a kereskedelmi viszályokat. Figyelmeztetett azonban arra, hogy a jelenlegi magas vámok lassítják a kereskedelem bővülését és ez kihat a gazdaság teljesítményére,

ezért a Fednek résen kell lennie, szükség esetén segítséget kell nyújtania a gazdasági növekedés fenntartásához.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.