A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: mindenhol csökkenést lehetett látni. Az európai piacok végig estek, főleg a német börze, ahol elsősorban a rossz vállalati jelentések – Bayer, Lufthansa – rontották a hangulatot.
A magyar piac ehhez képest egészen stabil
– tette hozzá.
A vezető papírok közül kiemelte a Richtert, amely kedden a többi blue chiptől eltérően nem gyengült, hétfőn pedig még erősödött is. A pénteken jelentő, gyengén teljesítő Mollal kapcsolatban megjegyezte, nem számítanak túl fényes gyorsjelentésre az olajtársaságtól.
Az Egyesült Államokban kedvező makroadatokat publikáltak, ennek ellenére minimális korrekció volt. A befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatdöntésének szerda esti publikálására várnak. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Fed nem tud már olyat lépni, amit nem áraztak be, ezért a kamatdöntés után valószínűleg inkább profitrealizálás lehet az amerikai piacon – mondta a vezető üzletkötő.
A kisebb papírok közül az Est Media 4,13 százalékos emelkedéssel zárt.
A társaság kedden bejelentette, hogy a Delta Systems Kft. megvásárlásával megjelenik az infokommunikációs területen. A 28,6 milliárd forintos vételárból 2,35 milliárd forintnyit pénzben fizetnek meg, emellett zártkörű alaptőke-emelés keretében 125 millió darab Est Media részvényt bocsátanak ki a Delta Csoport holdingcége, a Deltagroup Holding Zrt. részére 210 forintos kibocsátási áron, összesen 26,25 milliárd forint értékben, amellyel zrt. a tőzsdei társaság főrészvényesévé válik.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4255,68 ponton zárt kedden, ez 21,21 pontos, 0,50 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.