A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,56 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 40 312,46 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője kifejtette, hogy a csütörtöki kereskedés lendületét követve mérsékelt emelkedés rajzolódott ki az amerikai és az európai részvénypiacokon is. A BUX is pluszban zárt a hét utolsó kereskedési napján a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően, amelyet főként az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmek enyhülése befolyásolt.
Az elemző kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP az elmúlt napok emelkedését követően pénteken mérsékelten korrigált, ugyanakkor még mindig a 12 500 forint felett található. A Molnál a kiemelt szint 2900 forintnál van, amely felé többször próbált már felkapaszkodni. A Richter kiemelt szintje 5000 forintnál található, amit nem tudott elérni, míg a Magyar Telekomnál érdemi elmozdulás nem volt látható.
A BUMIX 4251,26 ponton zárt pénteken, ez 11,82 pontos, 0,28 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.