A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,18 pontos csökkenéssel, 40 508,53 ponton nyitott szerdán.
A keddi záró értékéhez képest 0,22 százalékkal gyengült.
Török Lajos a keddi negatív korrekciót követően a nap folyamán mérsékelt elmozdulásokra számít, a nemzetközi befektetők kivárnak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerda esti kamatdöntése előtt.
Az elemző kommentárjában kifejtette, hogy a vezető részvények közül izgalmas lehet az OTP mozgása, amely fontos ellenállási szint közelében tartózkodik.
Amennyiben a későbbiekben sikerülne jelentősen áttörnie a 12 800 forintos szintet, komolyabb tér nyílhat az emelkedés előtt.
A Mol árfolyama egyelőre a 3000 forint közelében akadt meg, onnan lefelé korrigált; meghatározó támasza 2900 forintnál található. A Richter jegyzése a hétfői kereskedésben sikeresen törte át a 4900 forintos szintet, így pozitív a rövid távú technikai kép, az emelkedés hamarosan folytatódhat az 5000 forintos szint irányába. A Magyar Telekom árfolyamában a pénteki emelkedést követően negatív korrekció indult, amely a 427-430 forintos szintig folytatódhat – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,85 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 40 596,71 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,01 százalékkal 2946 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,55 százalékkal 12 690 forintra esett, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,23 százalékkal 431 forintra gyengült, forgalma 71,5 millió forint volt. A Richter-papírok 4 forinttal, 0,08 százalékkal 4924 forintra erősödtek, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.