A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a vezető részvények közül a Magyar Telekom teljesített kiemelkedően. Mindez annak köszönhető, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az 5G frekvenciák értékesítési tenderén három jelentkezőt, a Magyar Telekom Nyrt.-t, a Telenor Magyarország Zrt.-t és a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t vette árverési nyilvántartásba szeptember 13-án.
Az elemző szerint ez a döntés egyúttal azt is jelenti, hogy az árverési eljárásból, ami az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák értékesítésére indult, a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft.-t kizárták.
Hozzátette, ennek a döntésnek örültek a Magyar Telekom befektetői, mert így az NMHH által meghirdetett frekvenciákra a Magyar Telekom a tervezettnél alacsonyabb árajánlatot adhat.
Megjegyezte még, hogy ugyan az OTP végül pluszban zárt, napközben azonban gyengélkedett, annak ellenére, hogy Európában a bankszektor erősödött.
A BUMIX 4360,76 ponton zárt pénteken, ez 70,99 pontos, 1,65 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.