A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40 819,56 ponton nyitott kedden.
A hétfői záró értékéhez képest nem változott.
Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, hogy a negatív nyitást követően viszont akár még a délelőtt folyamán ismét emelkedés jöhet a magyar tőzsdén.
Az elemző felidézte, hétfőn a negatívnak mondható nemzetközi befektetői hangulatban is emelkedni tudott a BUX-index, amely elsősorban a Mol és a Richter szárnyalásának volt köszönhető.
Közölte, az olajtársaság árfolyama 2,69 százalékkal, míg a gyógyszergyártó részvényei 1,95 százalékkal erősödtek, a technikai képük alapján mindkét részvény árfolyama egy kisebb negatív korrekciót követően tovább emelkedhet.
A Magyar Telekom jegyzése lefelé korrigált, de az elemző szerint továbbra is reálisnak tekinthető a 438-440 forintos tartomány elérése a következő napokban. Az OTP is jól szerepelt, hamarosan tesztelheti a 12 800 forintos, fontos ellenállási szintet, amennyiben a későbbiekben ezt sikerülne áttörni, további emelkedés jöhet a bankpapír árfolyamában.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 534,35 pontos, 1,33 százalékos emelkedéssel, 40 819,56 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt. A Mol 78 forinttal, 2,69 százalékkal 2976 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,71 százalékkal 12 760 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,23 százalékkal 432 forintra gyengült, forgalma 238,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 94 forinttal, 1,95 százalékkal 4920 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.