Növekvő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 422,81 ponton zárt pénteken, 941,33 ponttal, 2,08 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
A részvénypiac heti forgalma 70,95 milliárd forint volt a múlt heti 50,88 milliárd forint után.
A vezető részvények vegyesen teljesítettek, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama emelkedett, az OTP és a Mol jegyzése gyengült.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, az enyhülő geopolitikai feszültségek, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kína közti szerdán aláírt, elsőkörös megállapodás aláírására kedvező nemzetközi környezet hatására enyhén pluszban zárta a hetet a BUX index.
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes szerdán írta alá Washingtonban a két ország közötti kereskedelmi részmegállapodást, amelyben szó esik a szellemi tulajdon szigorúbb védelméről Kínában és Peking azon ígéretéről, hogy a következő két évben legalább 200 milliárd dollár értékben vásárol amerikai árucikkeket és szolgáltatásokat. A megállapodás egyik fejezetében rögzítették a felek Kína kötelezettségvállalását arról, hogy a továbbiakban nem manipulálja nemzeti valutáját, azaz a napi érdekeinek megfelelően „nem változtatgatja az árfolyamot”. A részleges kereskedelmi egyezmény február közepén lép életbe, és várhatóan ezt követően meg is kezdődnek a tárgyalások a megállapodás második szakaszáról.
Kedden tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal a fogyasztói árindex decemberi alakulását, és a maginflációs mutatót. A fogyasztói árak a tavalyi év egészét tekintve 3,4 százalékkal emelkedtek, decemberben pedig 4,0 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az előző hónaphoz képest decemberben 0,3 százalékkal emelkedtek az árak. A maginfláció tavaly decemberben 3,9 százalékos volt 0,1 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél. Elemzők szerint a mutatók nem veszélyeztetik a jegybank laza monetáris politikáját, ami elvileg kedvező a börze számára.
Ezt erősítette Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének kijelentése is a bécsi Euromoney konferencián, amely szerint az első negyedévben tetőzhet, a másodikban pedig csökkenhet az infláció dinamikája.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3754,83 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 51,31 ponttal, 1,35 százalékkal alacsonyabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.