Közel öt éve nem volt ilyen rossz napja a kínai tőzsdéknek mint hétfőn, amikor több mint egy hét elteltével, a tüdőgyulladás-járvány miatt meghosszabbított holdújévi ünnepek után először újraindult a kereskedés Sanghajban és Sencsenben.
A kínai tőzsdéken jegyzett vállalatok piaci tőkeértéke 393 milliárd dollárral csökkent hétfőn, január 23. óta az első kereskedési napon.
A dollár/jüan keresztárfolyam újra a hetes szint fölé emelkedett, a sanghaji árutőzsdén pedig napi limittel zuhantak a jegyzések, a pálmaolajtól kezdve a rézig. Mindez annak dacára, hogy a kínai jegybank csökkentette a fordított repokamatokat és 2004 óta a legnagyobb értékű, 174 milliárd dollárnyi likviditást pumpált a pénzpiacokra, a tőzsdefelügyelet pedig lépéseket tett az eladási hullám fékezésének érdekében, egyebek között a shortolás korlátozásával.
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 7,72 százalékkal, 2746,61 pontra, hat havi mélypontra zuhant, de 9 százalékos mínuszban is járt a nap folyamán. A sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 8,54 százalékkal, 9769,68 pontra esett. A Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 7,88 százalékos mínuszban, 3688,36 ponton zárt. Ilyen nagy arányú napi veszteségeket legutóbb 2015 nyarán, a kínai tőzsdék összeomlásakor mértek.
A sanghaji árutőzsdén meredeken zuhantak a vasérc, a kőolaj és a réz jegyzései, amelyek ezzel utolérték a múlt héten jelentősen csökkenő világpiaci árakat.
A réz tonnánkénti ára 7 százalékkal, 44 780 jüanra, több mint három és fél éves mélypontra süllyedt és végül 6,5 százalékos mínuszban zárta a kereskedést. Az alumínium ára 3,7 százalékkal, a nikkelé 4,2 százalékkal, az ólomé 5,2 százalékkal, az óné pedig 5,8 százalékkal esett.
A jüan idei leggyengébb szintjén indította a kereskedést a Kínán belüli (onshore) piacon. A jegybank, azaz a Kínai Népi Bank (People's Bank of China/PBOC) a piacok nyitása előtt 6,9249 jüan/dollárban szabta meg a középárfolyamot, 373 pippel gyengébben az előző kereskedési nap 6,8876 jüan/dollárjánál.
Az onshore piacon a kereskedés kezdetén 0,75 százalékkal gyengült a jüan, a dollár jegyzése 6,9368 jüanon állt.
A keresztárfolyam gyorsan áttörte a hetes küszöböt és záráshoz közeledve már a 7,02-es szint fölé emelkedett, amire december közepe óta nem volt példa. A piacok zárása után a jegybank úgy fogalmazott, hogy az árfolyamok csökkenése irracionális, sőt pánik jellegű volt, amit a csordaszellem eluralkodása váltott ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.