Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 905,98 ponton zárt pénteken, 419,06 ponttal, 0,94 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
A részvénypiac heti forgalma 61,75 milliárd forint volt az előző heti 72,67 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött elemzése szerint a héten hullámzó teljesítményt nyújtott a BUX, de a pénteki pozitív GDP adat kedvező előjel lehet a következő hétre.
Az elemzésben kitértek arra, hogy az infláció januárban a vártnál is magasabban alakult a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint, emiatt az euró-forint árfolyama átlépte a 340-es lélektani határt. A jegybank kommentárja és a hazai növekedésről szóló pénteki adatok aztán erősítették a forintot.
Az Equilor jelezte, hogy gyenge negyedévvel zárhatta a tavalyi évet a Mol az elemzők szerint. A külső környezet nem kedvezett az olajcégnek az év utolsó három hónapjában: a Brent olaj ára 6,6 százalékkal csökkent éves alapon, és várhatóan a kitermelési mennyiség is elmarad a tavalyitól. A dollár erősödése a forinttal szemben segíthette a kitermelési divízió eredményét, ami a várakozások alapján 22 százalékkal csökkenhetett éves alapon. A finomítás és kereskedelem divíziótól ennél is nagyobb, 30 százalékos visszaesést várnak a rendkívül nyomott finomítói marzsok és petrolkémiai árrés miatt. A fogyasztói szolgáltatások folytathatta diadalmenetét, 18 százalékkal bővülő eredményt várnak ettől az elemzők.
A Mol negyedik negyedéves EBITDA-ja a várakozások alapján 17 százalékkal lehet alacsonyabb a tavalyinál, míg az adózott eredmény soron 34 százalékos visszaesést prognosztizálnak. A gyenge negyedéves eredményekkel számolva is meglehet a menedzsment által célként megfogalmazott 2,4 milliárd dolláros éves EBITDA – tették hozzá.
Az elemzésben az Equilor kiemelte, hogy ismét nem fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a devizaswap-tenderen, így 64 milliárd forinttal, 1991 milliárd forintra csökkent a bankrendszeri többletlikviditás. A jegybank újra felhívta a figyelmet, hogy a bankrendszeri likviditás érdemben csökkenni fog az első negyedév hátralévő részében.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3692,86 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 93,77 ponttal, 2,61 százalékkal magasabban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.