A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,28 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 45 338,26 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 5 milliárd forint volt,
a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a BUX közel 1 százalékos emelkedése főleg a Mol jó teljesítményének köszönhető, de az összes blue chip pluszban zárt. A kedden délután jelentő Magyar Telekom, amely 0,22 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot, napközben magasabban is járt – napi maximuma 457 forint volt – mutatott rá.
Az Egyesült Államokban hétfőn nincs kereskedés az Elnökök napja miatt, ennek megfelelően alacsony volt a forgalom a budapesti tőzsdén.
Az európai piacok is enyhe pluszban zárhatnak, alacsony forgalom mellett. Az ázsiai piacokon hajnalban azt lehetett látni, hogy kicsit vegyes a kép. Kínában az emelkedés főleg annak köszönhető, hogy a koronavírus elleni félelmek enyhén csökkentek. Ez az európai pluszokban is meglátszik, úgy tűnik, hogy a héten optimisták lehetnek a befektetők – mondta a vezető elemző.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3710,69 ponton zárt hétfőn, ez 17,83 pontos, 0,48 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.