A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,95 pontos emelkedéssel, 44 630,46 ponton nyitott pénteken.
A csütörtöki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az elemzők szerint. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában közölte, a vezető részvények közül izgalmas az OTP mozgása, a bankpapír árfolyamában 15 000 forintnál található meghatározó ellenállási szint, amelynek áttörése esetén a részvények ára 15 500 forintig emelkedhet. A Mol technikai képe továbbra is negatív, a részvények jegyzése a 2500 forintos szint felé közelít.
Az elemző szerint a Richter piacán intenzív negatív korrekció indult, az árfolyam gyengülése esetén 6800 forintnál húzódik az első fontosabb támasz. A Magyar Telekom árfolyama továbbra is a 450-460 forintos tartományban mozoghat.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy az OTP árfolyama pénteken akár a 15 000 forintot is meghaladhatja, ugyanis a befektetők érdeklődnek a bankpapír iránt. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a Mol továbbra is gyengélkedik részben a nyomott olaj árak miatt.
Az elemző szerint a Richternél a csütörtökön elkezdődött profitrealizálás folytatódhat, így az árfolyama vélhetően a csütörtökön elért szint körül mozog majd.
Móró Tamás közölte, a befektetők pénteken több fontos gazdasági adatra is figyelnek: reggel közli a Központi Statisztikai Hivatal a 2019. negyedik negyedéves GDP előzetes adatát, délután pedig az Amerikai Egyesült Államokból érkeznek a januári kiskereskedelmi forgalomról, illetve az ipari termelésről szóló adatok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.