Még az alagút elejét sem lehet látni

Nehéz két lépés távolságból, objektivitást magunkra eről­tetve szemlélni a piaci fejleményeket, amikor a csapkodó, többszázalékos napi mozgást mutató árfolyamok rutinná váltak. A trendek átlátását egyrészt az információdömping, másrészt a járvány terjedésével kapcsolatos bizonytalanság nehezíti meg.

Amióta világossá vált, hogy a világjárvány elkerülhetetlen, és a terjedés lassítása a fő cél, a jegybankok és a kormányok sorozatosan jelentik be monetáris és fiskális lazító döntéseiket. Nem látjuk még, hogy milyen további, piacot is támogató intézkedések jönnek, ahogy azt sem, hogy a reálgazdaság mikor tér majd magához a külső sokkból. Egy esetlegesen bekövetkező vészhelyzetben azonban az emberi életek mentése, a bankközi likviditás biztosítása és a hitelpiac életben tartása lesz a prioritás, nem a részvénypiacok zuhanásának mérséklése.

Azt, hogy miért mutatott a piac sokáig ellenállást a hirtelen kapituláció előtt, John Authers hasonlata világítja meg a legjobban.

A Financial Timesnál 29 évet eltöltő piaci véleményvezér most a Bloomberg vezető stratégájaként porolta le a 2008-as prérifarkas-elméletet.

A híres rajzfilmben látotthoz hasonlóan, ahogy a prérifarkas sem, a piacok sem zuhantak addig, amíg nem „néztek le”, hirtelen ráébredve, hogy szakadék fölé kerültek. Létezik tehát egy rövid átmeneti állapot, amelyet azért nem használnak ki sokan short pozíciók nyitására, mert korábban az az irracionalitás uralkodott, hogy az amerikai részvények árfolyama csak emelkedhet, ahogy ezt tizenegy éven keresztül meg is tették a jegybankok és a részvényvisszavásárlások által támogatva.

A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható