Gyenge kezdést követően lendületet vettek hétfőn az európai tőzsdék, a vezető nyugati részvényindexek többsége így végül egy százalék körüli erősödéssel zárta a napot. A pesti parketten is a vevők kerültek többségbe,
a BUX fél százalékos emelkedést követően 52 054 ponton állapodott meg
a megszokottnál kisebb, 11 milliárd forintos forgalomban.
A hazai blue chipek mezőnye szétszakadt a hét elején. Az emelkedést az OTP vezette 2,8 százalékkal, a bankpapír jegyzése így 90 forintra megközelítette a 18 ezer forintot. A legforgalmasabb hazai papírt jóval távolabbról követte a Magyar Telekom, amely 0,4 százalékkal, 421 forintra erősödött. A mérséklődő olajárakat követve 0,6 százalékot ereszkedett a Mol kurzusa, az olajtársaság részvényeit 2662 forinton jegyezték a piaczáráskor.
Továbbra is gyengélkedik a Richter, amely újabb, 2,2 százalékos esést követően 8000 forint alatt fejezte be a kereskedést. A legnagyobb, 6 százalékos ralinak a Rába részvényesei örülhettek, míg a Kartonpack papírjai 36 százalékos zuhanással zárták az utolsó parketten töltött napot.
A forint erősödése hétfőn is folytatódott, a hazai fizetőeszköz az euróval szemben 0,1 százalékot javított a tőzsdezárásig.
A közös európai pénz egységéért 353,8 forintot kértek ekkor a nemzetközi devizapiacon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.