BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Izgalmas szinteken az OTP árfolyama

A technikai kép alapján tovább erősödhetnek a múlt héten pozitív meglepetéssel szolgáló Magyar Telekom részvényei.

Október és november folyamán töretlenül lendülettel kapaszkodott felfelé a BUX, majd a december óta tartó mozgásban egy széles sáv rajzolódott ki az indexben. Erős ellenállás 47 000 pontnál, stabil támaszok pedig 44 750 és 43 450 pontnál húzódnak. Egyelőre nem látszik a kitörés iránya a sávozásból, de a trend egyértelműen emelkedő, a 47 000 pontnál húzódó ellenállás esetében nyílna tér a további emelkedésre.

Az évet emelkedéssel indította az OTP, január első három hetében nagyot ralizott az árfolyam, 11 600 forintnál azonban elakadt az emelkedés, és korrekció kezdődött. Február elejére 10 550 forintig süllyedt az árfolyam, ahonnan az utóbbi három hétben 11 350 forintig emelkedett, majd visszakorrigált 10 800 forintig. A tavaly október óta tartó emelkedő trend egyelőre töretlen, de kialakulóban van egy sáv 10 550–11 600 forint között. 

A következő vételi pont a sáv alján alakulhat ki, ha 10 550 forint környékén megjelennek a vevők, és sikerül emelkedő irányba fordulnia az árfolyamnak.

 

Nagyot zuhant december elején a Mol árfolyama, az üzemanyagár-sapka eltörlése küldte a mélybe az olajpapírt. Azóta enyhén emelkedett a részvény, a 2570 forintos mélypontról 2840 forintig, majd a gyorsjelentést követően néhány napig csökkent. Egyelőre nem látszik határozott irány, az oldalazás folytatódhat a következő hetekben is.

A Richter árfolyama tavaly október és december között nagyot emelkedett, a rali 9100 forint környékén akadt el, ahonnan hirtelen nagyot esett az árfolyam. Egy erős ellenállás is húzódik 9100 forintnál, de egy új különadó bejelentése volt az esés igazi katalizátora. A Richter árfolyama január elejére 8000 forintra esett, ahonnan megpróbált talpra állni. Az utóbbi hetekben azonban tovább folytatódott az árfolyam lemorzsolódása, a 7900–8000 forint közötti támaszzóna sem tudta megállítani a csökkenést, a pénteki kereskedést 7705 forintnál zárta a kurzus. 

A következő támasz 7650 forintnál húzódik, amelynek törésével 7100 forintig már nem látható megálló a papírban. Fordulatra utaló jeleket egyelőre nem látni a részvényben, a következő vételi lehetőség, egy mélypont kialakulása után rajzolódhatna ki. A héten érkező negyedéves gyorsjelentés nagyobb mozgást is hozhat, és akár hosszabb távon is irányt mutathat az árfolyamnak.

A múlt héten érkezett a Magyar Telekom negyedik negyedéves gyorsjelentése. 

A várakozásoknál kedvezőbb eredményeknek és a jelentősen növekvő osztaléknak köszönhetően nagyot emelkedett az árfolyam. 

Az emelkedő trend azonban már hónapok óta tart a részvényben, amelynek árfolyama tavaly október végén érte el mélypontját 276 forintnál. A kurzus 13 éves minimumra esett, és több hónapig tartó lejtmenet után sikerült emelkedő irányba fordulnia november elején. Február elejéig töretlen volt az emelkedés, majd rövid korrekciót követően a múlt hét óta ismét emelkedik az árfolyam. A technikai kép kedvező, folytatódhat az emelkedés, 415 és 438 forintnál találhatók a következő ellenállások.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.