BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy hajrával maradt a legforgalmasabb papír az OTP – a forintot földre vitte a rázuhanó zloty

A 4iG és az OPUS derekasan helytállt a forgalmi versenyben. A Richter kifulladt, a Magyar Telekom a kanyarban sem volt. A jól hajrázó OTP mögött csak a Mol bírta szusszal a mid cap kihívást.

Még fél százalékot sem emelkedett szerdán a BUX, mégis felülteljesítő volt. Miközben a pesti tőzsde vezető indexe 0,29 százalékkal feljebb kapaszkodva, 55 884 ponton zárta a napot. A német DAX index 0,34 százalékkal csúszott lejjebb, a régiós versenytárs lengyel WIG index pedig másfél százalékot esett.

20201008 Budapest BÉT Budapesti Értéktőzsde Zrt. IllusztrációFotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG  20201008 Budapest 
BÉT 
Budapesti Értéktőzsde Zrt. Illusztráció
Fotó: Kallus György 
 LUS  Világgazdaság  VG
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A régi tőzsdekönyveket akár selejtezni is lehet. Legalábbis zárójelbe került, a figyeljünk a blue chipekre jelszó, amennyiben a legnagyobb forgalmú és a harmadik

legforgalmasabb részvény ezen a napon két mid cap volt,

szinte az utolsó pillanatig. Az OTP és a Mol csak a kereskedés utolsó perceiben tudott előzni.

 

A 4iG 3,02 milliárdos forgalommal,

1,65 százalékos emelkedéssel, 862 forinton zárt. Kedden kedvező értékelést adott a cég integrációjáról az amerikai Edison.
Míg az 

OPUS hullámvasútja felfelé kapaszkodott.

A részvény 888 milliós forgalommal, 3 százalékos emelkedéssel, 343 forinton zárt. 

A blue chipek közül, az OTP 3,78 milliárdos forgalommal, 1,58 százalékos emelkedéssel, 14 140 forinton zárta a napot. 

A bankpapír emelkedése elakadt a 14 180 forintos erős ellenállás tövében. 

A keddi pozitív korrekció után

szerdán lekonyult a Mol jegyzése. 

Az olajpapír 1,49 milliárdos forgalommal, 1,55 százalékos eséssel, 2660 forintnál állapodott meg. 

A Richter 850 milliós forgalommal, 0,11 százalékkal lejjebb csúszva, 8905 forinton zárt. A gyógyszerpapír a 8873–8950 forintos sávban kereste az irányt.

Gyatra forgalommal tört támaszt a Magyar Telekom. 

A folytatódó negatív korrekcióban a 451 forintos szint alá csúszott a papír, amely 120 milliós forgalommal, 0,44 százalékot süllyedve, 450 forintig esett.

Gyengén kezdte a szerdai napot a forint. Majd 

a váratlanul brutális lengyel kamatdöntést követően

a zuhanó zloty a forintot is mélybe rántotta.

Az euró-forint kurzus délután még 390 fölé is felszúrt. Tőzsdezárásra 389,80 közelébe csillapodott a magyar deviza gyenge oldali kilengése.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.