BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszteséggel zárt a New York-i tőzsde is

A befektetők aggódnak a magas kötvényhozamok és a közel-keleti válság miatt.

Rossz volt a hangulat a világ tőzsdéin, így New Yorkban is, az aggodalmakat fokozta, hogy a tízéves államkötvény hozama 2007 júliusa után először átlépte a nap folyamán egy rövid időre az öt százalékot, ami a CNBC szerint az egész gazdaságra, így a jelzáloghitelekre is átgyűrűzhet, amelyeknek a kamata a héten már egyébként is átlépte azt a nyolc százalékos szintet, amelyre 2000 óta nem volt példa.

Fotó: ANGELA WEISS


Nem tettek jót a felemás vállalati gyorsjelentések és a Fed-elnök csütörtök esti nyilatkozata is elbizonytalanította a befektetőket. Jerome Powell szerint ugyanis a gazdasági növekedés lassulása szükséges a továbbra is túl magas infláció letöréséhez. A tőzsde teljesítményét elsősorban a technológiai és pénzügyi papírok húzták le.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 286,96 ponttal, 0,86 százalékkal 33 127,28 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 53,84 ponttal, 1,26 százalékkal lett kevesebb, és 4224,16 ponton zárta a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 202,37 ponttal, 1,53 százalékkal 12 983,81 pontra gyengült.

Az európai értékpapírpiacok is gyengén kezdték, majd viszonylag nagy, másfél százalék körüli veszteséggel, több havi mélyponton fejezték be a pénteki kereskedést. A BUX viszont felülteljesítő volt a pénteki kereskedésben a nemzetközi piacokhoz képest. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.