BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Döntött a közgyűlés: segít a város a bajban lévő Fehérvár FC-n

A vártnál jobban mutatott a kassza, így módosították a költségvetést Székesfehérváron – ennek a Vidinél is örülhetnek.

Közösségi oldalán számolt be Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester a helyi önkormányzat legújabb közgyűléséről pénteken, mely egyperces néma csenddel kezdődött a börgöndi tragédia áldozatainak emlékére.

Fehérvár FC
utánpótlás
Fotó: Fehérvár FC / Facebook

A bejegyzésből az is kiderül, hogy a főszponzorát vesztett Fehérvár FC támogatást kért a várostól, amit a közgyűlés döntése értelmében meg is kap. A klub azonban csak azzal a feltétellel jut forráshoz, hogy azt csak utánpótlásra, tehát gyerekek és a fiatalok sportjára, csapataira fordíthatja. A poszt szerint ugyanakkor

a felnőtt együttes működésére a Fehérvár FC nem kért támogatást.

Mivel a főszponzor távozásával a büdzsé leszűkült, a Vidi korábban a helyi önkormányzathoz fordult segítségért. Garancsi István tulajdonos már többször egyeztetett Cser-Palkovics Andrással az egyesület jövőjéről. Ám közben nem jönnek az eredmények: egy-egy győzelem és döntetlen mellett ugyanis négy vereséggel kezdte az NB I-es idényt a Fehérvár, amely ráadásként a Magyar Kupából is kiesett a harmadosztályú ESMTK ellen, így hamarosan megválhat Bartosz Grzelak vezetőedzőtől, akinek az utóda sajtóhírek szerint Máté Csaba lehet. A sorozatos kudarcokba Juhász Roland sportigazgató is belebukott. 

A városi kassza vártnál kedvezőbb alakulása miatti költségvetési módosítások mellett többek között még arról is döntöttek, hogy mintegy 1600 intézményi dolgozó cafeteriajuttatásban részesül, és hasonló járandóság kifizetésére az önkormányzati vállalatok is felhatalmazást kaptak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.