A tavaly kirobbant Cambridge Analytica-botrány óta megnőtt a nyomás a közösségi oldalon, hogy eszközöljön változtatásokat a szabályzatában.
A politikai és a különböző ügyekhez kapcsolódó hirdetéseket engedélyeztetni kell majd, és azt is fel fogjuk tüntetni, hogy ki fizetett ezekért
– mondta Nick Clegg, a Facebook globális kommunikációs részlegének vezetője brüsszeli sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a módosítások nem csak a nyíltan egyes jelölteket vagy pártokat támogató hirdetésekre fognak vonatkozni, hanem azokra is, amelyek olyan, rendkívül átpolitizált témákról szólnak, mint például a bevándorlás.
Elmondta, hogy ezen új szabályokat mintegy két hónappal az EP-választások előtt, március végén kezdik majd alkalmazni Európában, globálisan pedig még június vége előtt. Hozzátette, Indiában, Izraelben és Ukrajnában ugyancsak nem várnak nyárig, hanem már a tavaszi választások előtt életbe lépnek a szóban forgó előírások.
Minden politikai hirdetés hét éven keresztül megtalálható lesz egy nyilvánosan hozzáférhető adatbázisban. Tudható lesz, hogy ki és mennyit fizetett értük, az is, hogy hányan látták őket, s milyen korú, nemű, lakóhelyű emberekről van szó.
A vállalat hasonló átláthatósági szabályokat vezetett be az Egyesült Államokban is a tavaly év végi félidős választások előtt.
Clegg arról is beszámolt, hogy új regionális központokat hoznak létre Dublinban és Szingapúrban, amelyekben a választásokhoz kapcsolódó tartalmakat elemzik majd.
Az alelnök tagadta azokat a vádakat, amelyek szerint a Facebook árulná a felhasználói adatait a hirdetőknek.
A felhasználói adatok áruba bocsátása nemcsak helytelen lenne, de az üzleti modellünket is aláásná, mivel csökkentené a szolgáltatásunk egyedi értékét
– emelte ki.
A botrány azután robbant ki, hogy kiderült, közel 90 millió Facebook-felhasználó adatait oszthatták meg a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó céggel, amely ezek feldolgozásával próbált képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról az előző elnökválasztás előtt, és így személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.