Kapkodás

A legnagyobb visszhangra kétségkívül a bankkártyás
fizetések költségeinek megregulázása kapcsán lehet számítani, hiszen az vélhetően minden érintettnél – a kártyatársaságoknál, a bankoknál és a kereskedőknél – kicsapja a biztosítékot. A kártyás fizetések után járó bankközi jutalék (interchange díj) engedélyezett mértékének csökkentésén – ha nem lenne ilyen hirtelen és drasztikus – elvben még lehetne is vitatkozni, hiszen ez régi polémia tárgya, mind az EU-ban, mind itthon.

Ám azzal, hogy az utolsó pillanatban 2 százalékban limitálták a kereskedő által a banknak fizetett, forgalom után járó jutalékot, a szándékolt hatásnak (mármint a kereskedők kártyaelfogadásra ösztönzésének) pont az ellenkezőjét érik el. A bankoknak ugyanis most már egyáltalán nem lesz érdekük a kis forgalmú üzletekbe terminált telepíteni, hiszen nagyon lassan vagy egyáltalán nem térül meg a szolgáltatás.

Hasonlóan szép utat járt be a THM-plafonra vonatkozó javaslat, amelynek végül elfogadott változata köszönő viszonyban sincs az eredetileg megfogalmazott (egyébként szintén több sebből vérző) szöveggel. A jóváhagyott verzió ugyanis csak azt írja elő, hogy éven belüli, feltűnően drága hitelből csak évi egyet vehessen (egy szolgáltatónál) igénybe az ügyfél. Ez a megkötés pedig a lehető legátlátszóbb módokon játszható ki, megkérdőjelezve az egész rendelkezés létjogosultságát.

Mindezek alapján gyanús, hogy nem érnek meg hosszú időt változatlan formában ezek a jogszabályok, pedig a változatlanságra – vagyis inkább a kiszámítható környezetre – már a pénzügyi szolgáltatóknál is nő az igény.