Az USA gázfegyvere

Az immár húsz éve lezajlott kelet-közép-európai politikai változások óta az Egyesült Államok régióra gyakorolt befolyása folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott, de még mindig ebben a térségben mutatkozott a legerősebbnek, hiszen Nyugat-Európában a hidegháború végeztével leértékelődött az amerikai védőernyő szerepe, és Washington rendre kimarad a stratégiai döntésekből. A volt varsói tagállamok USA-orientációja az ezredfordulóra kissé alábbhagyott, ahogy az áhított EU-csatlakozás közeledtével új védelmezőt reméltek. Az azóta eltelt hat esztendő ugyanakkor nyilvánvalóvá tette számukra, hogy az Európai Unió régi motorosaitól semmi jóra nem számíthatnak, ha az oroszokról és gázról esik szó. A német és olasz különalkuk egyértelműen az orosz oszd meg és uralkodj! stratégia sikerességét hirdetik, így nem meglepő, hogy Washington új befolyási övezet kialakításának lehetőségét látja a kelet-európai régióban, még ha az a bevett módszereiktől (lásd iraki háború) élesen különböző taktikát is kíván.
Az új amerikai „csodafegyver” – melytől csak úgy zengett a nyugati (szak)sajtó az elmúlt hónapokban – a shale gas (palagáz), melynek sikeres kitermelésével az elmúlt öt évben valóban egy kisebb varázslatot mutattak be végre a tengerentúlon. Olyannyira, hogy az Egyesült Államok földgázkitermelésének felét jelenleg már palagázból fedezi, és nem áll messze attól, hogy exportőrré váljon. Így az óceánpartokon eredetileg importra felépített gigantikus LNG-terminálok (földgáz-cseppfolyósító üzemek) már az ázsiai és európai piacra szállíthatnak egyszer amerikai gázt. Kelet-Közép-Európa bővelkedik a palagázlelőhelyekben, elég az óriási magyar, a még nagyobb osztrák vagy a kimagasló lengyel potenciálra utalni. Ha körültekintünk, láthatjuk, hogy az ezek feletti koncessziós jogokat nagyrészt észak-amerikai tulajdonú cégek birtokolják, úgymint a hazánkban is kutató Falcon, volt partnere, az Exxon, amely Lengyelországban folytatja tovább, vagy a ConocoPhillips és a BNK Petroleum. Nyilván nehéz lenne ezek mögött direkt washingtoni politikai érdekeket sejteni, de kétségtelen, hogy javítják az amerikai pozíciókat a térségben, főleg, ha a kitermeléshez szükséges know-how amerikai hátterét is figyelembe vesszük.
Az Egyesült Államok Európában energetikai szempontból gyakorlatilag egyféleképpen törhet borsot Oroszország orra alá, mégpedig úgy, ha erősíti az európai palagáz kitermelésére tett kísérleteket. Ennek a támogatásnak a formái még csak körvonalazódnak, de bizonyos, hogy a Fehér Ház politikacsinálóinak asztalain már ott hevernek a klisék. Bár Moszkva egyelőre hallgat, sejthető, hogy figyelemmel kísérik Washington reinkarnációját a térségben, még ha ez egyelőre közel sem jelent igazi fenyegetést az orosz gázmonopóliumra nézve. Vajon ezalatt Brüsszelben alszanak az illetékesek, vagy csak elvész a téma a nagy vezetéképítések sűrűjében? Pedig tíz éve éppen az amerikai kormányzat közvetlen pénzügyi és szakmai támogatása állította a már említett felszállópályára az USA gázkitermelését, melyhez hasonló Európában biztosan nem tud megvalósulni hathatós uniós hozzájárulás nélkül.
Földgázkutatás területén tehát jelenleg az USA vezet toronymagasan, mögötte utcahosszal lemaradva Oroszország üldögél babérjain, az Európai Unió pedig valahol a horizonton túl szemlélődik elmélázva. Hiba. Épp most kezdődik a földgáz évtizede.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője