Tavaly július óta aztán csillapodtak a kedélyek. A magyar fizetőeszköz beállt a 260–280 forint/euró sávba, és jelenleg is a 267 forintos kétéves átlag körül ingadozik (ami még mindig 12 forinttal több, mint a tízéves átlag). A viszonylagos nyugalomnak alapvetően három oka van: a kedvezőbb külső finanszírozási környezet, a szigorú fiskális politika, illetve a külső egyensúly drámai javulása. Tegyük hozzá, jelenleg mindhárom tényező tartóssága bizonytalan.
Merre tovább? Néhányan még gyengébb árfolyamot szeretnének, javítandó az export versenyképességét. Tény, hogy az eurózóna gyengélkedő peremgazdaságainak például pont erre lenne most szükségük. Sok feltörekvő állam szenved a túlzott spekulációs tőkebeáramlás árfolyam-erősítő hatásától is.
A képlet azonban ennél bonyolultabb. A Société Générale minapi tanulmányából például kiderül, a gyengébb koronával rendelkező Csehországot jobban megviselte a válság, mint Szlovákiát az erős euróval. Az MNB legutóbbi elemzése is arra figyelmeztet, hogy a forint túlzott gyengülése a devizatartozások miatt fékezheti a növekedést. A sokk elmúltával ráadásul a felzárkózó gazdaságok – gyorsabban javuló termelékenységük miatt – reálfelértékelődésre számíthatnak, ami vagy a nominális árfolyamot vagy az inflációt emeli majd.
Egyelőre tehát jobb, ha megbecsüljük, amit kínkeservvel visszaszereztünk: a stabilitást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.